Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Hároméves költségvetésről szóló törvénytervezetet nyújt be a Fidesz - idézi a Népszava Pelczné Gáll Ildikó és Nógrádi Zoltán képviselők javaslatát. A két politikus szerint a 2011-es magyar EU-elnökség előtt rögzíteni kellene a hazai és az uniós források felhasználását, továbbá biztosítja az átláthatóságot. Törvény emellett rögzítené az elnökséggel járó munkákat végzők kiválasztásával és képzésével járó feladatokat. A javaslat 10 százalékos tartalékkeret képzését írná elő. Iván Gábor, a Külügyminisztérium szakállamtitkára legutóbb június végén számolt be arról, hogy az elnökségi stáb háromnegyede megvan, a többieket a közigazgatásból nyílt pályázaton gyűjtik össze. A hétszáz munkatársnak ősszel már képzéseket tartanak. Iván akkori elmondása szerint a folyamattal kapcsolatban ötpárti egyetértés van. Az MSZP frakcióvezető-helyettese, Kovács Tibor úgy véli, hogy ha a Fidesz valóban kiszámíthatóságot akart volna, akkor megszavazza a 2007-ben benyújtott közpénzügyi törvényjavaslatot, amely korlátokat állított volna a mindenkori költségvetés kialakításában, például megszabta volna az költségvetési hiány legmagasabb mértékét. A Fidesz 2000-ben nyújtott be kétéves költségvetést, amivel elérte, hogy ne legyen szüksége a kisgazdák szavazatára a 2001-es büdzsé elfogadtatásához. Az akkori ellenzék szerint az államháztartási törvény nem tesz lehetővé kétéves költségvetést.