A rendszerváltás nemcsak a szakszervezeti üdültetést vitte zuhanórepülésbe, a bajba került vállalatok is sorra szabadultak meg nagy értékű üdülőiktől - írja a Népszava. A legutolsó ismert adat szerint 2018-ban már csak 343 céges pihenőhelyet tartott nyilván a KSH, ezekben összesen 11 620 férőhely volt. Az utóbbi két évben több mint háromszáz férőhely szűnt meg.

A kegyelemdöfést tavaly adta meg a kormány a céges üdülőknek, amikor 2019-től a béren kívüli juttatási csomag nagy részének, benne a saját dolgozó saját szálláson való üdültetésének lehetőségét is kivette a kedvezményesen adózó körből. A Magyar Könyvvizsgálói Kamara egyik elemzése szerint a munkaadót és a munkavállalót sújtó közterhek együtt már 81,95 százalékos elvonást jelentenek a vállalati üdülő igénybevételekor, ami sokak szerint egyet jelent ennek a lehetőségnek a felszámolásával.

Legutóbb a Zalai Munkástanácsok figyelmeztetett erre egy drámai hangú felhívásban. "A vállalati üdülést az tette mindenekelőtt népszerűvé, hogy kedvezményes volt. A kedvezményes vállalati üdülés szerzett jog, amit megvonni nem éppen ízléses megoldás. Piaci értéken nem veszik igénybe a munkavállalók a vállalati üdülőket" - fogalmaztak az érdekvédők.