Különös módon segíthetnek magukon (átmeneti időszakra) az elszálló árak miatt anyagilag mind inkább ellehetetlenülő nevelőszülők - írja a 24.hu.

A tíz éve változatlan összegű, és egyre jobban elértéktelenedő nevelőszülői ellátmány miatt nehéz helyzetbe került nevelőszülők bejelentkezhetnek a munkanélküli ellátásába, és felvehetik az álláskeresési járadékot.

A hírportál birtokába került egy tájékoztató, amelyben részletesen leírják, hogyan kell regisztrálniuk álláskeresőként a nevelőszülőknek, miként lehet ezt a támogatást igénybe venni. Bármilyen abszurdnak is tűnik mindez - hiszen a nevelőszülők foglalkoztatási jogviszony keretében nevelik a gyerekeket és a munkáltatójuk épp a gyerekvédelmi szolgálat -, a megoldás jogszerű, mivel van egy kiskapu a rendszerben, amit még egy 2016-os, nemzetgazdasági miniszteri rendelet nyitott meg.

Ugyanakkor az álláskeresési járadék, amelyet a levél szerint akár évente igényelhetnek az érintettek, nem oldja meg a nevelőszülők problémáját. Ez havi 36 ezer forintot jelent 90 napig – mondta az egyik érintett nevelőszülő. „Havonta 34 200 forintot kapunk nevelési díj címén egy gyerek ellátására. Ezt az összeget 2013 óta - panaszkodott az érintett nevelőszülő, akinek több nevelt gyereke is van. - Míg tavaly a napi bevásárlást 12–15 ezerből meg tudtam oldani, most már 20 ezer forint alatt nem úszom meg."