Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kormány a Babakötvényt két lépcsőben újítja meg. Elsőként 2012 októberében szorosan összekapcsolta az állampapír-vásárlásokkal a konstrukciót, így az az állam által garantált, biztos befektetési formát öltött az NGM közleménye szerint. A most sorra kerülő második lépésben pedig egyfelől a Start-számla kezelését egyszerűbbé tevő, legalább a gyermek 18. születésnapjáig kamatozó, 19 éves futamidejű állampapírral, a megújult Babakötvénnyel köti össze a Start-számlát. Másfelől pedig kamatjellegű ösztönző elemet épít a konstrukcióba annak érdekében, hogy a szülők aktív szerepvállalását ösztönözze a gyermekük jövőjéről való gondoskodásban - derül ki a tárca közleményéből.

A konstrukció létezése óta több mint 700 ezer gyermek részére írta jóvá az állam a kezdő 42 500 forint állami támogatást a Magyar Államkincstár által vezetett letéti számlákon. Ezek a számlák gyakorlatilag passzív nyilvántartási számlák, amelyekre befizetés nem érkezhet, sokszor meg is feledkeznek a szülők a létezéséről. Amennyiben a szülő a Start-számlát megnyitja gyermekének, befizetéseket valósíthat meg a számlára, amelyek 10 százalékának megfelelő összeget, legfeljebb évi 6000 forintot pedig az állam támogatásként jóváír a számlán. A gyermek életkezdését így a letéti számla esetén elérhetőnél lényegesen magasabb pénzösszeg segíti 18. születésnapja betöltését követően - olvasható az NGM közleményében.

A tárca szerint azonban a szülők nagy része nem él a Start-számlanyitás adta lehetőségekkel (A tárca szerint a letéti számlák száma meghaladja az 500 000 darabot). A kormány ezért a fiatalok életkezdési támogatásáról szóló törvény módosításával a korábbinál több szempontból is méltányosabb konstrukciót teremtene.

Egyrészt a Start-számlán elhelyezett követelés automatikusan az új, 19 éves futamidejű, mindenkire nézve egységes kamatot fizető Babakötvénybe fektetődik be, vagyis az ott elérhető hozamot nem befolyásolja a szülő azon döntése, hogy kedvezőbb vagy kevésbé kedvező kamatozású állampapírt választ. A kamatok automatikus jóváírása pedig azt is szolgálja, hogy ne kerülhessenek hátrányba azon gyermekek, akiknek szülei megfeledkeznek a kamatok újrabefektetéséről.

Másrészt megkülönbözteti a hozam tekintetében a letéti számlákat azon Start-számláktól, amelyeket a gyermekük jövőjéről gondoskodó szülők nyitnak, és az átvezetett állami támogatás mellett esetleg további befizetésekkel élnek. Az előbbi, kincstári letéti Start-számlák a törvényjavaslat szerint ezentúl a mindenkori inflációval megegyező kamatot, míg utóbbiak az inflációt meghaladóan az állampapír kibocsátási tájékoztatójában szereplő kamatprémiumot is fizetnek.