Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Melia, akit washingtoni körökben úgy tartanak számon, mint aki jól ismeri a magyar ügyeket, kérdésesnek nevezte, meddig hajlandóak a NATO-szövetségesek minden aggály nélkül arra, hogy életbevágó katonai titkokat osszanak meg Magyarországgal - hiszen szövetségesként ezt kell tenniük -, "azzal a Magyarországgal, amelyik egyre meghittebb viszonyt ápol Putyin mind agresszívabb Oroszországával" - olvasható a lapnak adott nyilatkozatában.

"Nem értem, hogyan tűrhetik ezt a magyarok, azok után, amit Oroszország művelt Magyarországgal a kommunizmus évei alatt. Megszűnt a történelmi emlékezet?" - vetette fel Melia.

Álláspontja szerint az, hogy Orbán Viktor ilyen ádázul fordult szembe korábbi támogatójával, aki finanszírozta tanulmányait az Egyesült Királyságban, sokkal többet mond el Orbánról, mint Sorosról. Az ember kíváncsian figyeli, mostani szövetségesei közül kivel fordul szembe legközelebb - jegyezte meg Melia felidézve, hogy Orbán a saját környezetéből is elüldözött már fontos embereket. Jeszenszky Gézát és Simicska Lajost meg is nevezte közöttük.

Az amerikai szakember szerint az uniós pénzekkel való visszaélések, a fideszes barátoknak és a családtagoknak való átterelés Magyarország EU-n belüli pozíciójának a romlásához vezet.

Képünk forrása: Shutterstock