Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az aláírásgyűjtés határideje november 28-a, tehát csaknem nyolc hét áll még rendelkezésre ahhoz, hogy a népszavazás kötelező elrendeléséhez szükséges kétszázezer támogatót megszerezzék - olvasható a szövetség közleményében.

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma következő, október 12-i ülésén napirendre kerül ugyan december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánítása, de ez csak akkor valósulhat meg, ha a kormány és a munkaadói oldal egyaránt támogatja a felvetést. A MASZSZ szerint ez lenne a legszerencsésebb megoldás, hiszen egy költséges népszavazást lehetne elkerülni vele, ráadásul a mai szabályok mellett egy referendum érvényességét jelentős erőforrások hiányában biztosítani szinte lehetetlen, hiszen - a minden korábbinál intenzívebb kormánypropaganda ellenére - még a kvótanépszavazáson sem vett részt a választásra jogosultak több mint ötven százaléka.

Arról egyelőre nincsenek pontos adatok, hogy mennyien támogatják a referendumot.

Akadályok

A népszavazást  Bíró Zoltán magánszemélyként kezdeményezte, és kénytelen volt szembesülni vele, hogy sokan azért nem segítenek neki, mert az esetleg elvesző aláírásgyűjtő ívek után darabonként ezer forint bírságot kell fizetni. Ezt a kockázatot pedig nem mindenki vállalja. Ezért Bíró előbb a parlamenti frakciókhoz intézett levelet, kérve, hogy módosítsák ezt a rendelkezést.

Miután nem kapott érdemi választ, a Nemzeti Választási Bizottsághoz fordult, ám a beadványát érdemi vizsgálat nélkül elutasították. Ugyanígy járt a Kúrián is, ezért alkotmányos jogának sérelme, vagyis a választáshoz való jog szükségtelen és aránytalan korlátozása miatt alkotmányjogi panaszt nyújt be az Alkotmánybírósághoz.