Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Vállalkozásfejlesztési Kabinet vezetőjeként elmondta: még az ősszel az Országgyűlés elé kerül a Fidesz-frakció azon törvénymódosító javaslata, amely a kötelező vasárnapi munkavégzés tilalmának eltörlése után az ágazatban foglalkoztatott munkavállalók rendezetlenné vált helyzetén könnyítene. A frakció öt fontos kérdésben vizsgálja a jogi szabályozás lehetőségeit, ezek közül azonban egy sem szól arról, hogy a jövőben ismét törvény korlátozza majd az üzletek nyitvatartási idejét. Szó sincs újabb vasárnapi boltzárról.

A frakció tervei szerint egyik lépésként azt a jogszabályi rést szüntetnék meg, amely lehetővé teszi, hogy ünnepnapokon, így például december 25-én vagy 26-án is nyitva legyenek az áruházak, s bár erre itthon nincs gyakorlat, a kiskaput mégis bezárják az őszi módosítások során. Ezzel együtt viszont vizsgáljuk annak lehetőségét, hogy a törvénymódosítással a munkavállalók igényeinek megfelelően a december 24-ét, szenteste napját is munkaszüneti nappá nyilvánítsa a parlament.

Még az idén szabályozzák az ünnepnapok, a pihenőidő, a műszakrend és a bérpótlékok kérdését is.