A szaktárca szerint egyre biztosabb, hogy az év végére kitűzött uniós módszertan szerinti hiánycél az eredeti tervekhez képest kedvezőbben alakul, így a kormány a GDP 2 százalékáról annak 1,7 százalékra módosította azt.

Az idei év eddig eltelt kilenc hónapjában a központi költségvetés 95,5 milliárd forintos hiányt, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 21,3 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 71,8 milliárd forintos többletet mutattak, miközben csak a szeptembert tekintve 271,6 milliárd forintos többletet láthatunk a központi alrendszer egészében.

Egy évvel korábban a január-szeptemberi halmozott hiány 954,6 milliárd forint volt, míg a kilencedik havi deficit 39,7 milliárd forintot tett ki. A két év azonos időszakát jellemző adatok eltérése egyrészt azzal magyarázható, hogy amíg tavaly a költségvetés maximálisan teljesítette a kedvezményezettek felé az uniós kifizetéseket, ezeket az Európai Unió a nemzeti büdzsének most téríti meg; másrészt pedig az idei magasabb bevételeknek és alacsonyabb kiadásoknak köszönhetően rendkívül stabil az államháztartás helyzete - írja az NGM közleményében, melyben hozzáteszik, hogy utóbbi volt az egyik legfőbb indoka annak, hogy a Fitch Ratings és a Standard & Poor's listáján Magyarország hivatalosan ismét befektetésre ajánlott kategóriába került, ahogy azt a piaci szereplők véleménye már régen igazolta.

Hónapról-hónapra minden olyan mutató kedvezően alakul, amellyel objektíven jellemezhető a hazai nemzetgazdaság helyzete: immár másfél évtizedes mélyponton a hiány, csökken az államadósság, valamint az uniós átlagot meghaladja a gazdasági növekedés. Történelmi mélységben a munkanélküliség, miközben a reálbérek is folyamatosan emelkednek, míg a kedvező inflációs környezetben megőrzik vásárlóerejüket. Mindez a tárca szerint érdemben járul hozzá a fogyasztás bővüléséhez, ezáltal pedig - a gazdaság fehérítését célzó kormányzati intézkedések (online pénztárgépek, ekáer) mellett - a költségvetés bevételeinek fenntartásához. Az államháztartást továbbra is fegyelmezett gazdálkodás jellemzi - teszi hozzá az NGM.