A Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt rendelte el a férfi letartóztatását február 15-ig. Annak helyszínéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet (IMEI) jelölték ki.

A közlemény szerint az ügyészség "szökés, elrejtőzés és bűnismétlés veszélyére hivatkozva indítványozta a letartóztatást - orvosi szakvélemény alapján az ülésen ezt azzal kiegészítve, hogy a letartóztatás végrehajtási helyeként a bíróság az IMEI-t jelölje ki".

Kiszámíthatatlan, agresszív

A bíróság megállapítása szerint "a megalapozott gyanú - mint a kényszerintézkedés általános feltétele - a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján észszerű kétely nélkül fennáll, ezen kívül az ülésen a gyanúsított tényfeltáró, beismerő vallomást tett".

"A szökés, elrejtőzés veszélyét az eljárás tárgyát képező bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlya, a gyanúsított kedvezőtlen személyi körülményei, a férfi kiszámíthatatlanságára utaló, a közvetlenség elve alapján is valószínűsíthetően zavart mentális állapota, valamint az eljárás során a rendőri intézkedésnek való kitartó ellenszegülése, az elkövetési helyről történő elmenekülése, továbbá a gyanúsított fokozott társadalomra veszélyessége alapozza meg" - írták a közleményben.

A bűnismétlés veszélyét többek között az támasztja alá, hogy a gyanúsítottat a BKKB testi sértés és garázdaság vétsége miatt 2022. november 7-én jogerős büntetővégzésével 1 év fogházbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztette.

Garázdaság miatt is eljárás van ellene

A fentieken kívül a terhelt ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányságon egy párhuzamos büntetőeljárás folyik garázdaság vétségének gyanúja miatt - ismertették.

A gyanúsított tehát személy elleni erőszakos bűncselekmény miatt kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés büntetés próbaideje alatt áll, de sem ez, sem pedig a másik büntetőeljárás nem gyakorolt rá visszatartó erőt - mutattak rá a közleményben. Hozzátették, a gyanúsított nyilatkozata szerint alkalmi kábítószerfogyasztó, amely tény a bűnismétlés veszélyét szintén fokozza.

"A fentiek, valamint a terhelt által a cselekménye körülményeiről és motivációjáról tett nyilatkozat alapján a bíróság arra a megállapításra jutott, hogy a bűnismétlés veszélye reális és közeli a férfi esetében" - írta az ügyészség.

Tudatták, hogy a végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezett.

Fiatal kollégáját gyászolja a rendőrség

Egy országot rázott meg a 29 éves Baumann Péter rendőr főtörzsőrmester halála, aki azt követően veszítette életét, hogy január 12-én, csütörtökön késő este lakossági bejelentésre érkezett ki két másik rendőr kollégájával egy újbudai társasházhoz, ahol a 35 éves Sz. Szilárd épp egy kalapáccsal törte be egyik szomszédja ajtaját. Az intézkedés közben az elkövető megpróbálta megakadályozni megbilincselését, és a kiérkező rendőröket megszúrta egy 17 centiméter pengehosszúságú késsel.

A támadásban az egyik rendőr a combján, a másik a karján és a mellkasán szenvedett szúrt sérülést, míg Baumann Pétert szívtájékon érte az egyik szúrás, és a kórházban életét veszítette. A combon szúrt rendőrt egyelőre megfigyelésre bent tartották a kórházban, a másik rendőr már otthonában lábadozik.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport