A NASA amikor bejelentette az Artemis III küldetéssel kapcsolatos tervét, világossá tették, hogy ez a Holdraszállást is jelenti egyben. A 2025-re tervezett misszió helyszíne egy olyan hely, amelyről sci-fi filmekben fantáziáltak ugyan, de még soha nem fedeztek fel: a Hold déli sarka -  írja az IFLScience.

Kisebb csoda, hogy erre 53 évet kellett várnia az emberiségnek, hiszen Eugene Cernan az Apollo 17 űrhajósaként az utolsó ember volt, aki járt a Holdon.

A küldetésre négy embert küld majd a NASA az Orion űrkapszulában, amit a Space Launch System hordozórakéta indít majd útnak. Ez az a két szerkezet, amelynek segítségével sikerült az Artemis I küldetést teljesíteni, vagyis az Orion meg tudta kerülni a Holdat, mielőtt visszatért volna a Földre.

A tervek szerint az Orion az NRHO (near rectilinear halo orbit) pályára áll majd be az égitest körül. Ez lehetővé teszi majd, hogy folyamatos kapcsolatban maradjon a legénység a Földdel, valamint itt kering majd a Gateway nevű űrállomás is. Ez lesz majd a bázis a későbbi Hold- (és esetleg a Mars-) utazásokhoz.

A projekthez nélkülözhetetlen lesz a SpaceX Csillaghajója is.

A SpaceX-nek persze meg kell felelnie a NASA által megkövetelt szigorú követelményeknek, és várhatóan személyzet nélküli tesztet kell végrehajtania a Hold felszínén, mielőtt részt venne az Artemis III küldetésben.

A csillaghajó ugyanis eddig nem végzett pályatesztet, ám ez a következő hónapokban valószínűleg megtörténik. Pláne ha sikerül eloszlatni a Szövetségi Légiközlekedési Hatóság  környezetvédelmi követelményekkel kapcsolatos aggodalmait. 

Kép: NASA

Az Orion és a Csillaghajó a tervek szerint majd az NRHO-n találkozik, ott száll majd át a két asztronauta a SpaceX űrhajójába, hogy azzal landoljon a Holdon.

Mivel az égitest nem épp legbarátságosabb régiójában szállnak majd le az űrhajósok, fejlámpákkal kell megvilágítaniuk a területet, ahol dolgoznak. Az ottani kráterekbe ugyanis ritkán süt be a nap, ellenben az ott található holdi víz igencsak mozgatja a tudósok fantáziáját. A tervek szerint néhány napot töltenek majd el a Hold déli oldalán, hogy geológiai mintákat gyűjtsenek, majd visszatérnek az Orion űrkapszulába. Innen aztán a négy űrhajós együtt érkezik majd vissza a Földre.