Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

„Természetesen az ingatlanpiacot sem hagyja hidegen az, ami a világban és főleg, ami a magyar gazdasági életben történik” – mondta Ben-Ezra Orran, a Central Home szakértője.

A magas infláció megfékezésének az egyik fontos eszköze az alapkamat növelése, amely viszont magától értetődő módon drasztikusan csökkenti a hiteligénylők számát. És bár az elmúlt években egyértelműen az újépítésű ingatlanok számítottak a leginkább kelendőnek,

a hitelfeltételek romlása következtében érezhető lett a vevőszám csökkenése.

Ez azon a statisztikai adaton is lemérhető, hogy az újépítésű ingatlanokhoz szükséges engedélyek igénylésének száma is jelentősen lecsökkent.

Vadászok azért akadnak

„A mi területünkön, Budapest belvárosában az látszik igazából, hogy megnőtt azoknak a potenciális vevőknek a száma, akik kifejezetten a jó vételekre vadásznak” – teszi hozzá a Central Home szakértője, aki arról is beszél, hogy

pillanatnyilag, ami leginkább kapósnak számít, azok a felújítandó lakások, amelyek némi átépítés után AirBnB tevékenység folytatására, azaz rövidtávú bérlésre alkalmasak lehetnek

Most a kisebb alapterületű, másfél szobás lakásokra van nagyobb érdeklődés, illetve a nagyobb alapterületű, 2-3 hálószobás belvárosi lakások azok, amelyeket exkluzív lakás kialakítása céljából, kifejezetten továbbértékesítési céllal vásárolnának a befektetők.

Általában elmondható, hogy a nappali + 1 hálószobás lakásokat kereső vevőcsoport nagyjából 50 millió Ft körüli ingatlanokat keres

Belváros külsőbb részeinél akár 65-70 négyzetméteres lakást is találhatnak ennyiért. A kiemelt területeken, illetve a központi csomópontok környékén viszont 1 millió forintos négyzetméterár alatt nem található még felújítandó lakás sem.

Az elmúlt 2-3 évben annyira megugrott a felújítási költségek ára, elsősorban a szakemberhiány, no meg a dráguló alapanyagok miatt, hogy sokan ezért mondtak le a felújításra vásárlásról és a továbbértékesítésről

– összegez Ben-Ezra Orran.

Azt is hangsúlyozta, hogy mivel ebben a piaci szegmensben éppen ezek miatt a kihagyott munkák, időszakok miatt akadt némi rés, így hiány van igényesen, modernül felújított lakásokból, ezért most ismét megnőtt az érdeklődés a befektetők részéről.

Most ismét üzletet látnak abban, hogy olcsón vegyenek, felújítsanak és jó áron eladjanak.

Természetesen senki sem lát még előre, hogy mit hoz még az idei év, hogyan alakulnak a belvárosban az erőviszonyok. Mindenesetre, akinek hasonló ingatlanja van, most érdemes a piacra dobni, mert az inflációs helyzet ellenére viszonylag gyors eladásban lehet bizakodni –vélekedett a szakértő.