A magánszemélyek, gazdasági társaságok, önkormányzatok október 29-én 8 órától adhatják be a pályázatot a vissza nem térítendő támogatásra a www.e-mobi.hu honlapon - mondta az államtitkár.

Elmondása szerint a kormány 2016 októberben hirdette meg először az elektromos autók vásárlására a támogatást, az elmúlt két évben 1200 pályázatot nyújtottak be 1600 tisztán elektromos hajtású jármű vásárlásának a támogatására. 2018 szeptember 30-áig 1,129 milliárd forint támogatást fizettek ki 781 autóra. Az államtitkár elmondta, a korábbi 2 milliárd forint keretet a kormány 300 millió forinttal megemelte, ehhez jön a most megnyíló 3 milliárd forintos keret.

Weingartner Balázs hangsúlyozta, a program sikeres, amit mutat az is, hogy a régióban jelenleg Magyarországon értékesítik a legtöbb elektromos járművet, jelenleg több mint 8000 zöld rendszámú jármű közlekedik a magyar utakon.

A megnyíló pályázatban is a bruttó vételár 21 százalékára, maximum 1,5 millió forint támogatást lehet kérni, változás a korábbi kiíráshoz képest, hogy a 15 millió forint maximális bruttó vételárat 20 millió forintra emelték. A jövőben is a kereskedővel számolják el a támogatást, aki a korábbi gyakorlattal szemben előleget is kérhet - tette hozzá.

Az államtitkár szerint a pályázat is hozzájárul ahhoz, hogy a környezetkímélő járművek elterjedjenek Magyarországon. A kormány számára fontos, hogy olyan programokkal támogassa a családokat, amelyeknek köszönhetően nemcsak az anyagi terheik csökkennek, hanem alacsonyabb lesz a környezetszennyezés is - mondta az államtitkár.

A fotó forrás: Mikes Photos/Pexels.com