Air China kínai légitársaság újraindítja a több mint két éve leállított  járatát Peking és Budapest között, így július 7-től újra közvetlen menetrend szerinti repülőjárat köti össze a két fővárost - közölte vasárnap Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. 

Szijjártó Péter szerint a bejelentés komoly jelentőséggel bír a magyar gazdaság szempontjából is, hiszen mind a turizmus, mind a kereskedelem hatalmas lendületet kap azzal, hogy Budapest ismét közvetlenül elérhetővé válik a kínai fővárosból.

A külgazdasági és külügyminiszter a hivatalos Facebook-oldalán publikált bejegyzésben utalt arra, hogy elkső alkalommal több mint hét évvel ezelőtt, 2015. május 1-jén érkezett a magyar fővárosba az Air China Pekingből induló járata.