A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hungária körúti campusán tartott állománygyűlésen csaknem négyszáz önkéntes tartalékos egyetemista, diplomás volt jelen, akik rövidesen megkezdik húsznapos gyakorlati képzésüket.

Benkő Tibor elismerését és köszönetét fejezte ki a tartalékos katonáknak, akik önként vállalták a megmérettetést, azt, hogy tanulmányaik folytatása mellett "a hazát részesítik előnyben". Benkő az önkéntesekhez szólva hangsúlyozta: amire vállalkoztak, az sok megpróbáltatással jár; elsődleges feladatuk, hogy tanuljanak, készüljenek a jövőre, s mindezt a haza szolgálatában, a nemzetért tegyék.

A miniszter elmondta: különleges jogrend időszakában Magyarország biztonságát csak nagyobb katonai erővel lehet biztosítani, de ehhez békében nincs szükség nagy tisztikart rendszerben tartani. Ezzel együtt emlékezetett: jó dolog, hogy napjainkban Magyarországon békében és biztonságban élhetünk, de ezért mindennap sokan tesznek.

Benkő beszédében szólt a "Zrínyi 2026"-ról is, amely - mint mondta - honvédelmi és haderőfejlesztést is tartalmaz. Ez érinti a légierőt, a szárazföldi haderőnemet is - sorolta a miniszter, hozzátéve: minden területen szeretnének megújulást. Ugyanakkor hozzátette: "mindez semmit sem ér, ha nincs megfelelően kiképzett személyi állomány".

Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora emlékeztetett, egyetemük hadtudományi és honvédtisztképző kara eddig is a honvédtisztképzés otthona volt. A hadsereg és az állam feltételei egymásnak: a jól kormányzott állam erős hadsereget igényel, erős hadsereghez pedig kellő létszám és jól kiképzett parancsnokok kellenek.

A rektor a tartalékosokhoz szólva azt is elmondta: állampolgárként is hálás, hogy önként vállalták ezt a szolgálatot.

A sajtónak kiosztott háttéranyagban kiemelték: a Nemzeti Közszolgálati Egyetem nemcsak "a tisztképzés fellegvára", hanem a tartalékostiszt-képzés központja is lesz. Az egyetemisták képzése nyaranta, összevont formában történik, míg az egyetemi képzési időben távoktatásban, e-learning módszerrel készítik fel a fiatalokat. A civil egyetemeken eltöltött öt év után tiszti képzésük a Ludovika Zászlóalj végzőseivel az augusztus 20-ai tisztavatáson fejeződik be.

A hétfői állománygyűlésen részt vevő, csaknem négyszáz önkéntes tartalékos egyetemista a tanfolyam végére rendelkezni fog a megfelelő alap katonai vezetői kompetenciákkal. "Megismerik a parancsnoki munka lépéseit, azok gyakorlati rendjét, a vezetővé válás folyamatát, feladatait, felelősségét."

Akik tanulmányaik mellett a tartalékos rendszerben vállalnak szolgálatot, azoknak pályázat alapján ösztöndíjat biztosít a Magyar Honvédség - áll a háttéranyagban.

Képünk forrása: MTI Fotó/Mohai Balázs