Didier Reynders az uniós tagállamok európai ügyekkel foglalkozó minisztereinek pénteki tanácskozása után adott sajtótájékoztatóján az MTI szerint elmondta: a magyar igazságügyi függetlenség terén az uniónak továbbra is aggályai vannak, ezért fontos hogy a magyar kormány foglalkozzon ezzel a területtel. Mint mondta, Varga Judit igazságügyi miniszterrel tartott tárgyalásai nagyon konstruktív módon zajlottak e kérdésben és "maximálisan kihasználták megbeszéléseiket a politikai befolyástól mentes magyar igazságszolgáltatás védelme érdekében".

A legújabb fejlemények azt mutatják, hogy a magyar igazságszolgáltatás függetlensége sürgős védelemre szorul. Példaként említette, hogy júliusban az Országos Bírói Tanács megállapította, hogy a Legfelsőbb Bíróság elnöke 2021-ben több bírót jogellenesen nevezett ki. Megjegyezte továbbá, hogy e hónap elején a kormánypárti média lejárató kampányt folytatott az Országos Bírói Tanács két bírája ellen, miután találkoztak a magyarországi amerikai nagykövettel.

"Az ilyen személyes támadások indokolatlanul nagy nyomást gyakorolnak a bírói függetlenséget garantálni hivatott testületre és súlyos jogállamisági aggályokat vetnek fel" - tette hozzá az uniós biztos.

Aggályos a kormánypárti jelöltekből álló Médiatanács

A 7-es cikk szerinti eljárás keretében megtartott ötödik, pénteki meghallgatáson rámutatott az jogállamiság magyarországi helyzetének több aggályos területére. A véleménynyilvánítás szabadságát illetően kiemelte, hogy a magyar médiafelügyeleti hatóság, a Médiatanács teljes egészében a kormánypárt által jelölt tagokból áll. A bizottság az uniós bírósághoz fordult, mert a Médiatanács megtagadta a független Klubrádió műsorszolgáltatásának megújítását, ami véleményünk szerint jogsértésnek minősül - emlékeztetett az uniós biztos.

Az Európai Bizottság amiatt is az uniós bírósághoz fordult, mert azok a jogi rendelkezések, amelyek tiltják vagy korlátozzák a 18 év alattiak hozzáférését olyan médiatartalmakhoz, amelyek a nem megváltoztatását vagy a homoszexualitást jelenítik meg, sértik az uniós jogot, az emberi méltóságot és a megkülönböztetésmentesség elvét.

Új veszélyhelyzet, új sarcok

Reynders ezenkívül felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar kormány veszélyhelyzeti intézkedései, amelyeket az ukrajnai háborúra hivatkozva vezetett be, indokolatlanul beavatkoztak a vállalkozások működésébe (mint például az árstopok, a különadók - a szerk.).

"Ez a kép azt mutatja, hogy a jogállamiság számos területén még mindig elég jelentős aggályok vannak. Fontos azonban, hogy a kommunikációs csatornák nyitva maradjanak" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a bizottság mindig kész a párbeszédre.

A jogállamiság magyarországi helyzetéről szóló pénteki meghallgatás azt mutatta, hogy egyes tagállamok úgy vélik, Magyarországon történt előrelépés, de más tagországok fenntartják aggályaikat - mondta Mikulás Bek uniós ügyekért felelős cseh miniszter a soros cseh uniós elnökséget képviselve.

Varga Judit: Magyarország mindent megtett

Magyarország mindent megtett azért, hogy az Európai Bizottsággal való megállapodás érdekében, a korábban kialkudott, az uniós pénzek lehívását lehetővé tevő tizenhét vállalást határidőre teljesítse - mondta az MTI szerint Varga Judit igazságügyi miniszter Brüsszelben pénteken.Magyarország intenzív tárgyalási folyamatban, mélyreható munkában van az Európai Bizottsággal, konstruktív és szakmai párbeszéd zajlik Brüsszel és Budapest között. A magyar országgyűlés szeptember óta a megegyezésen dolgozik és további tervek vannak az asztalán. Magyarország szombaton hivatalos levélben tájékoztatja a brüsszeli testületet az elvégzett munkáról - tájékoztatott az igazságügyi miniszter.Magyarország minden olyan vállalást és javaslatot megfontolt, amelyek hozzá tudnak járulni az uniós pénzek felhasználásának hatékonyságához - mondta Varga.