Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A június elsején megalapított űrcentrum igazgatója Frei Zsolt asztrofizikus, tanácsának tagjai a Fizikai Intézet, a Kémiai Intézet és a Földrajz- és Földtudományi Intézet delegált professzorai, létrehozásáról az ELTE TTK kari tanácsa februárban döntött - közölte az egyetem az MTI-vel. A centrumnak köszönhetően a tudományterületek képviselői hatékonyabban és eredményesebben tudják végezni az asztrofizikai, csillagászati és asztrokémiai kutatásokat, valamint az űreszközök fejlesztését és az űrből végzett asztrofizikai megfigyeléseket - olvasható az írásos összegzésben.

Az űrcentrum tagjai a kar különböző intézeteiben dolgozó főállású kutatók, továbbá az adminisztratív feladatokat is a részt vevő intézetek munkatársai látják el. Kutatásaik egyik legfontosabb támogatási forrása az asztro- és részecskefizikai kiválósági program.

Az ELTE Fizikai Intézetben működő anyagtudományi kiválósági program és az asztro- és részecskefizikai kiválósági program másik együttes sikerének nevezték a nagy nemzetközi kollaborációkban és a világ legjobb asztrofizikai és részecskefizikai programjaiban való magyar szereplést.

"A kiválósági programok által benne vagyunk a fizika tudományterületének nemzetközi vérkeringésében, így mesterszakos diákjainknak és doktoranduszainknak olyan külföldi obszervatóriumokban is végezhetnek méréseket, amely eddig csak az amerikai és nyugat-európai elitegyetemek diákjainak adatott meg" - közölte Frei Zsolt.

A külügy és az ITM is tantervet ír

A Külgazdasági és Külügyminisztérium is elkötelezetten támogatja a magyar fizikusképzést, különösen az űripar tekintetében, ezért az Innovációs és Technológiai Minisztériummal közösen kidolgoznak egy egyetemi űrtudományi kiegészítő képzést, amely 16 magyar egyetem közreműködésével valósul meg.