Formális ajánlást nem fogalmazott meg a az amerikai járványügyi intézet, a CDC szakértőcsoportja, mivel úgy vélik, még több adatra van szükség annak érdekében, hogy tisztábban láthassanak, illetve ahhoz, hogy ez lehetségessé váljon, az FDA engedélyére is szükség lesz még – írja az ABC News nyomán az Infostart.

Az USA népességének 2,7 százaléka immunhiányos állapotú: a nagy dózisú szteroiddal kezelt betegek mellett a HIV-fertőzöttek, a szervátültetettek és a daganatos betegek is ebbe a csoportba tartoznak.

Magyarországon általánosan engedélyezték a harmadik vakcinával való oltást augusztus 1-jétől (alapszabályként az első kettőtől eltérő típusú oltást ajánlanak; az oltás felvétele nem kötelező, de bárki kérheti, az orvos dönt a beadásról; kismamáknak egyelőre nem ajánlják). Mindeközben az eddig oltatlan időseket személyesen kezdik felkeresni, hogy rábeszéljék őket a vakcina felvételére (a vonatkozó rendelet is megjelent már).

Franciaországban és Izraelben már megkaphatják harmadik adag vakcinájukat azok, akik immunhiányos állapottal élnek. Amerikai adatok szerint akár 50 százalékkal növelheti az immunhiányos betegek szervezetében jelen levő antitestek mennyiségét egy harmadik oltás.

Sara Oliver amerikai immunológus szerint egy harmadik oltás bevezetésekor prioritásként kell kezelni az immunhiányosok vakcinázását, mivel esetükben nagy a súlyos koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozható szövődmények rizikója. Egy amerikai kutatás szerint az oltás után megfertőződők 44 százaléka immunhiányos állapotú beteg, hasonló izraeli vizsgálatok pedig 40 százalékra teszik ugyanezt az arányt.