Antony Blinken úgy fogalmazott, hogy „óráról órára” egyre többet tudnak meg a kínai eszközről, és a kinyert információkat eljuttatják a szövetségesekhez világszerte, valamint az amerikai kongresszussal is megosztják. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár azt mondta, hogy bevett kínai gyakorlatról van szó, és tisztában kell lenni Kína hírszerző tevékenységének állandó kockázatával. 

Pat Ryder, a Pentagon szóvivője szintén szerdán arról beszélt, hogy évek óta zajlik a hírszerző léggömbökre épülő kínai program. A védelmi minisztérium vezető tisztségviselője azt mondta, hogy az amerikai hatóságoknak négy korábbi esetről van tudomásuk, amikor Kínából származó hírszerző eszköz belépett az amerikai légtérbe, háromról az előző, Donald Trump vezette adminisztráció idején, egyről pedig már a mostani, Joe Biden irányította kormányzat alatt.

Európát is megégetheti az újra felizzó amerikai-kínai viszály

Miközben az Európai Unió és egyes európai országok vezetői éppen most fontolgathatták, hogy tesznek egy diplomáciai lépést Peking felé, a léggömbök okozta újabb viszály meghiúsíthatja ezeket a törekvéseket. Európai szempontból két szempont igazán mérvadó az üggyel kapcsolatban: elvonja-e Washington figyelmét az orosz-ukrán konfliktusról a feltételezett kémbotrány, valamint hogy kikényszeríti-e végül a Fehér Ház, hogy nyíltan állást foglaljanak az európai vezetők.

Donald Trump vezette Fehér Ház egykori illetékesei tagadják, hogy tudomásuk lenne ilyen esetekről.

A Pentagon szóvivőjének állítása szerint a kínai hírszerző program a világ sok régióját érinti, köztük Latin- és Dél-Amerikát, Délkelet- és Kelet-Ázsiát, valamint Európát is.

Megsemmisítették, kivizsgálják

Az Egyesült Államok légiereje múlt szombaton az ország keleti partvidéke, Dél-Karolina állam közelében, a tenger felett rakétával semmisítette meg a megfigyelő légieszközt, amelynek darabjait nagy területről katonai búvárok segítségével gyűjtik össze és vizsgálják. A hírszerző léggömb egy héttel korábban Alaszkánál érte el az amerikai légteret, és átszelte az Egyesült Államok területét délkeleti irányban. 

Kép: Reuters

A kínai kormány túlreagálásnak nevezte az amerikai intézkedést, és kitart állítása mellett, miszerint civil légi járműről van szó. A kínai külügyminisztérium szóvivője kedden azt követelte, hogy az Egyesült Államok adja át a lelőtt eszköz maradványait, mert azok Kínát illetik.