Ha minden a tervek szerint alakul, jövő héten elindulnak a kifizetések, addigra véglegessé válik a lista, amelynek kialakításához a szakmai segítséget a Magyar Úszó Szövetség, a Magyar Vízilabda Szövetség és a Nemzeti Sportközpontok munkatársai nyújtották.

A területi lefedettség mellett három alapvető szempontot vett figyelembe a kormányzat.

  1. Először is jövőre kezdődik az olimpiai kvalifikáció, azaz az élsportolóink felkészülésének zavartalanságát kellett szem előtt tartanunk.
  2. Ugyanakkor nemcsak 2024-ben, de 2028-ban és 2032-ben is lesz olimpia, márpedig ahhoz, hogy Los Angelesben és Brisbane-ben is jól az úszók és a vízilabdázók, az utánpótlás edzéskörülményeit is biztosítanunk kell.
  3. És persze itt vannak ezek a kisgyerekek, az Úszó Nemzet Program résztvevői, gondoskodnunk kellett arról, hogy ez a program ne szenvedjen semmiféle kárt - sorolta az államtitkár.

Jövő héten elkezdjük a felkészülést arra, hogy az uszodák 2023 első negyedévében is üzemelhessenek" - tette hozzá.