Viszonylag „korlátosak vagyunk molekulában”, tehát nincs annyi üzemanyag, amennyi a korábbi évek szintjének megfelelő ellátást biztosítani tudna - mondta Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára az ATV-nek

Normál piaci körülmények között, a hazai ellátásból körülbelül a 70 százalék a hazai fogyasztó által megtermelt benzin és üzemanyag, 30 százalékot import forrásból hoznak be a nagykereskedők, ez az import pedig lényegében teljesen eltűnt. 

Nagyon sok benzinkút kerülhet bajba

A logisztikai rendszer is kérdéses, eddig egy nagyon komplex, jól felszerelt logisztikai rendszer állt az üzemanyag-ellátás mögött, kereskedelmi tárolókkal, töltőállomásokhoz kiszállításra alkalmas szállítóeszközökkel, tankerekkel, azonban most lényegében csak a Mol töltőpontjain lehet a tankereket tölteni, így a korábbi 2-3 alkalom helyett, már csak 1, maximum 2 alkalommal tudnak fordulni. 

A szakember szerint akár 700 benzinkúton is üzemanyaghiány léphet fel, csak a Mol segíthet a most kialakult helyzeten.

Egyre több a korlátozás

A Mol pénteken jelentette be, hogy 50 literben limitálja az egyszerre tankolható mennyiséget, majd az OMV bevezette ugyanezt a korlátozást.

Hernádi Zsolt, a magyar olajcég vezetője a korlátozás bevezetését kommentálva azt mondta: a turistaszezon beindulása, a társaság rendelkezésére álló korlátozott üzemanyag-mennyiség és technikai okok miatt volt szükség erre a lépésre. A független kutatások pedig többek között azt kérték az autósoktól, hogy lehetőség szerint használják inkább a tömegközlekedést.