Szerdától a benzinért 473, a gázolajért pedig 484 forintot kell fizetni. Ez egy újabb 8, illetve 6 forintos emelés eredménye. Az üzemanyagok ára a nyár végén döntötte meg korábbi rekordját, amely a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal szerint a benzinnél 455 forint volt 2012 áprilisában, a gázolajnál pedig 452 forint 2012 januárjában.

 

Azóta gyakorlatilag megállíthatatlanul tör előre az 500 forintos szint felé.

Az, hogy az üzemanyagok ára jóval magasabb most, 80 dolláros olajárnál, mint volt 2012-ben 110 dollár magasságában részben a forint leértékelődésének tulajdonítható. 9 évvel korábban egy dollár még 220-230 forintot ért most pedig 300 környékén mozog az árfolyam. Emellett jóval magasabbak a bérek, a szállítás költségei és a rezsi.

A magasabb bérszínvonal mellett persze azt sem szabad elfelejteni, hogy most egészen más egy átlagember számára kifizetni literenként a 450 forintot, mint volt 2012-ben.

Ettől függetlenül a magyaroknak határozott véleményük van arról, hogy mi az az összeg, amelyet még lemondások nélkül ki tudnak fizetni: mintegy kétharmaduknak ez éppen annyi mint amennyibe most kerülnek az üzemanyagok. A Pulzus reprezentatív kutatása szerint 66 százalék már most is megérzi a bankszámláján ha tankol és igyekszik érdemben csökkenteni az autóhasználatát. (A kérdést csak azoknak tettük fel, akik korábban úgy nyilatkoztak, hogy rendszeresen közlekednek autóval, ez a magyar népesség 51 százaléka)

Ez az arány teljes mértékben összecseng annak a 2021. februári felmérésnek az eredményével, amikor ugyanezt kérdeztük az emberektől. A különbség annyi volt, hogy akkor még 404 forint volt egy liter benzin és 421 a gázolaj. Az emberek 47 százaléka 450, 21 százaléka pedig 500 forintra tette azt az összeget, amikor érdemben kevesebbet autózik. Ez összesen 68 százalék.

A mostani felmérés szerint az autósok több mint ötöde 600 forintnál gondolja át autózási szokásait, 8 százalék 800 forintnál 3 százalék pedig 1000 forintnál. 12 százalékuknak teljesen mindegy, mennyibe kerül az üzemanyag, ki fogja fizetni. Az év elején még ennél többen, 16 százaléknyi arányban gondolták ugyanezt.

A kor szerinti bontásból az derül ki, hogy minél idősebb valaki, annál inkább megérzi a mostani árakat. A 18-39 éves korosztálynak csak az 54 százaléka, a 40-59 évesek 67 százaléka, míg a 60 felettiek 79 százaléka változtat más most is az autóhasználati szokásain.

A különbségek megmutatkoznak iskolai végzettség szerint is, amely mögött vélhetően a bérbeli különbségek állnak. Az alapfokú végzettségűek 74 százaléka, a diplomásoknak viszont csak a fele nézi meg már most is, hogy mennyit tankol. A felsőfokú végzettségűeknek pedig a negyede akkor is tankolna, ha 1000 forintnál is többe kerülne az üzemanyag.

A lakóhely ugyanakkor nem meghatározó ebben a tekintetben, Budapesten egy kicsit kevésbé fáj a drága üzemanyag, de a különbség nem számottevő.

Ezt kell tudni a kutatásról!

A Pulzus Kutató felmérése 1000 fő megkérdezésével történt, a válaszok reprezentálják a magyar felnőtt lakosság véleményét. Ez azt jelenti, hogy az adatok nem, kor, iskolai végzettség és településtípus szerint a magyar alapsokasági adatoknak megfelelően tükrözik a felnőtt, 18 pluszos lakosság véleményét.
"Csatlakozz a Pulzushoz! Légy Te is véleményvezér!"