Palkovics László a pedagógusnap alkalmából tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy köszönet és megbecsülés illeti a pedagógusokat. Kifejtette: a 120 milliárd forintos pluszforrásból jelentős hányad jut a felsőoktatásra, mintegy 15 milliárdot fordítanak például az egyetemi kutatásokra - írja az MTI.

A tanári életpályamodellből adódó 3,5 százalékos illetménynövelésre 45 milliárd forintot biztosítanak. Így kismértékben meg is haladja majd a pedagógusok fizetése a diplomás átlagbér 80 százalékát, az OECD országok gyakorlatának és a kormány 2013-as célkitűzésének megfelelően.

Palkovics László - aki a pedagógusnapi sajtótájékoztatójának helyszínválasztása kapcsán megemlítette, hogy Zalaegerszegen járt általános és középiskolába - kijelentette: "a kormány a tanárok mellett áll, minden körülmények között biztosítani fogja a feltételeket". Az elmúlt időszak is bizonyítja, hogy meghallgatják és megfogadják a tanárok véleményét.

Említést tett arról, hogy számos kritika érte az elmúlt években a közoktatási rendszer állami fenntartásba vételét, de bebizonyosodott, hogy az intézmények akkor tudnak jól működni, ha stabil háttér van mögöttük, így sikerült megszüntetni az iskolák anyagi gondjait is.

Az államtitkár a 2020-ig tartó európai uniós költségvetési időszakról szólva elmondta: a központi régión kívül közel 200 milliárd forintot fordítanak a köznevelési rendszer infrastrukturális feltételeinek javítására, eszközök beszerzésére, illetve pedagógusképzésre. Ebből mintegy 60 milliárd jut új iskolák építésére és a meglévők bővítésére, további 30 milliárd pedig felújításokra és eszközbeszerzésekre. Ezzel párhuzamosan a Környezeti Energiahatékonysági Program (KEHOP) keretéből is további 20 milliárd forintot biztosítanak a köznevelési intézmények energiahatékonysági beruházásaira.

Palkovics László beszélt arról is, hogy a digitális írástudás javítása érdekében 45 milliárd forint jut a központi régión kívüli iskolák informatikai fejlesztésére, 2020-ig például minden iskolában lesz wifi és az ehhez szükséges szélessávú internet. Az adminisztráció és az oktatás támogatására új gépeket szereznek be, mintaprojektként egyes iskolák 5. évfolyamán pedig már nem papíralapú tananyagból, hanem interaktív tananyaggal feltöltött táblagépekről tanulnak majd a gyerekek.

Budapesten és a központi régióban ebben a tanévben a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ költségvetéséből 7,5 milliárd forintot biztosítanak az informatikai eszközök és rendszerek fejlesztésére .

Emlékeztetett arra, hogy öt év telt el a nemzeti alaptanterv bevezetése óta. Jelezte, hogy megkezdődött ennek a törvényi kötelezettségből adódó felülvizsgálata, illetve az új alaptanterv fejlesztése is, Csépe Valéria miniszteri biztos vezetésével. Az elképzelések szerint 2019 szeptemberétől felmenő rendszerben már az új alaptanterv és az ebből levezetett kerettantervek alapján indul meg az oktatás.

Palkovics László beszélt a tanárok képzésével és továbbképzésével kapcsolatos feladatokról is. Elmondása szerint évek óta növekszik az osztatlan tanárképzésre jelentkezők száma, a népszerűségére jellemző adat, hogy a középiskolások 26 százaléka bölcsész és tanári szakra szeretne jelentkezni.

Átalakulóban van a pedagógusok továbbképzési rendszere is, ezt ugyanis 2018-tól az egyetemek végzik majd állami finanszírozással, így az sem a tanároknak, sem az oktatási intézményeknek nem jelent majd kiadást - idézi az MTI az államtitkárt.