Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A NAV Dél-Alföldi Bűnügyi Igazgatóságán indult, majd a Központi Nyomozó Főügyészségre áttett ügyben az országgyűlési képviselő mentelmi jogát a legfőbb ügyész indítványára az Országgyűlés felfüggesztette, majd az ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki Boldog Istvánt, aki nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését - közölte az ügyészség.

A vádirat lényege szerint a Boldog Istvánhoz köthető elkövetői kör hivatali helyzetével, befolyásával visszaélve, jogellenesen befolyásolta a megyei Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázati eredményeit, majd elérték a kivitelezők irányított kiválasztását is. Mindezekért a vállalkozóktól jogtalan anyagi előnyt kértek és tőlük 2019 májusában 20 millió forintot kaptak.

Hétfőn a Központi Nyomozó Főügyészség az ügyben kilenc személy ellen emelt vádat, akik közül Boldog István és Fehér Petra közszereplő.