Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Kibővített listát küldött az állam által visszaadandó műkincsekről lapunknak a Miniszterelnökség. Ebből kiderül, hogy a Magyar Állam által évtizedek alatt elvett, elsősorban főúri családok tulajdonában levő műtárgyak közül a Nádasdy és Károlyi családok várhatják egykori kincseik visszaadását. A Nádasdyak esetében a nádasladányi levéltár sem került jogosan állami tulajdonba, tehát ezt is vissza kell szolgáltatni.

A hivatalos lista tartalmazza a restitúcióban érintett legértékesebb festményt, idősebb Peter Brueghel alkotását (képünkön a Keresztelő Szent János prédikációja című festmény), amelyet a Batthyányiak kaptak vissza, de amelynek megvételéről még folynak a tárgyalások az állammal. A páratlan alkotás értékét szakértők 150-200 millió euróra tartják, az örökösök ennél olcsóbban megválnának a festménytől. Az állam még úgy is sokallja az árat, hogy a patinás nemesi család Ausztriában levő levéltárának értékes, Mohács előtti darabjait adná ráadásképpen.

Igazi szenzációnak ígérkezik a szintén főúri Liechtenstein-család által visszaigényelt, és meg is ítélt festmény. A Bernardo Bellotto más néven Canaletto által festett, A bécsi Kaunitz-palota és parkja című kép ugyanis komoly értéket képvisel. Értesüléseink szerint ez utóbbi festmény egykor az Andrássy család tulajdonában volt, majd kalandos úton a Szépművészeti Múzeumba került. A festmény kultúrtörténeti jelentősége az, hogy a Kaunitz-palota egykor az Esterházy család bécsi palotája volt, s ebben a házban tárolták a főnemesi család műkincskollekcióját. Ha a család a most visszakapott Canaletto festmény eladása mellett dönt, akkor kétségtelenül ez lehet az egyik művészeti aukció sztárja.

A kimutatás szerint nem egyértelmű a Zsolnay-gyűjtemény helyzete. Korábbi cikkünkben azt írtuk, hogy a család visszakaphatja az egykor a pécsi gyárban működő házi múzeum több ezer darabos kollekcióját. A feltételes mód mindenképpen indokolt, hiszen a hivatalos irat szerint "új adatok alapján újabb igény van folyamatban". Úgy tudjuk, hogy a porcelángyáros család olyan dokumentumokat nyújtott be, amelyek igazolják az általuk összegyűjtött mintakollekció és a családtagok által külföldön megvásárolt műremekek tulajdonjogát.

Legitimáció hiánya gátolja a Batthyány és a Rieden család kincseinek visszaadását. Az utóbbi különösen jelentős, hiszen a Kölcsey Ferenc irodalmi hagyatékát is képező, 1400 tárgyról van szó.

Különleges a Garzuly-Wimpffen család igénye. Ők az úgynevezett Schiffer Miksa-pannókat igényelték vissza. A három nagyméretű festmény - Rippl Rónai József, Csók István és Iványi-Grünwald Béla alkotásai - egykor a Városliget melletti Schiffer-palota ékei voltak. A restitúciós folyamat első fázisában olyan döntés született, hogy ezeket az üzletember örökösei visszakapják, sőt olyan tervek is napvilágot láttak, hogy a Schiffer-villát múzeummá alakítják, és a pannók eredeti helyükön és szépségükben lesznek majd megtekinthetők. Most azonban úgy tűnik, hogy ebből semmi sem lesz, ugyanis rejtélyes módon megváltoztatták a határozatot.

Ugyanebben a helyzetben vannak a Káldi család leszármazottai is. Az igényt 28, jórészt magyar művészek festményére adták be, de egyet sem kapnak vissza.

A Nádasdy család igénye:

  • 9 db festmény és XIII. századi írószekrény

Az állam tulajdonjoga minden kétséget kizáró módon nem állapítható meg.

  • a nádasdladányi levéltár

Az állam tulajdonjoga minden kétséget kizáró módon nem állapítható meg.

  • 2 db festmény

Az állam tulajdonjoga minden kétséget kizáró módon megállapítható.

A Zsolnay-család igénye:

  • a családi múzeum egyes tárgyai

Az állam tulajdonjoga minden kétséget kizáró módon megállapítható. Új adatok alapján újabb igény folyamatban.

A Garzuly-Wimpffen család igénye:

  • Schiffer Miksa-pannók (3 darabb)

Az állam tulajdonjoga minden kétséget kizáró módon megállapítható.

A Batthyány-család igénye:

  • Egy db festmény (az említett Brueghel-kép)

Az állam tulajdonjoga minden kétséget kizáró módon nem állapítható meg.

A Károlyi-család igénye:

  • Két db festmény

Az állam tulajdonjoga minden kétséget kizáró módon megállapítható.

  • Hét db festmény

Az állam tulajdonjoga minden kétséget kizáró módon, egy kép kivételével megállapítható.

  • 220 db műtárgy

43 db műtárgy esetében az állam tulajdona nem igazolható, 177 műtárgy esetében az állam tulajdonjoga minden kétséget kizáró módon megállapítható.

  • 1 db festmény és 1 db kútkáva

Folyamatban lévő ügy.

A Liechtenstein-család igénye:

  • Egy db festmény

Az állam tulajdonjoga minden kétséget kizáró módon nem állapítható meg.

A Batthyány Alapítvány igénye:

  • 2 db táblakép

Az igénylő legitimáció hiánya miatt nem lehet döntést hozni.

A Rieden család igénye:

  • Kölcsey Ferenc írásbeli hagyatékát képező, több mint 1400 db irat és okmány

Az igénylő legitimáció hiánya miatt nem lehet döntést hozni.

A Káldi család igénye:

  • 28 db festmény

Az állam tulajdonjoga minden kétséget kizáró módon megállapítható.

Az Esterházy Privatstiftung igénye:

  • az ún. fraknói kincsek

Az igénylői pozíció nem azonosítható, ezért nem lehet döntést hozni.

Az Esterházy család igénye:

  • 8 db pannó

Az állam tulajdonjoga minden kétséget kizáró módon megállapítható.

A Pongrácz család igénye:

  • 7db festmény és 3 db grafika

Folyamatban lévő ügy.

Az adatok forrása: Miniszterelnökség.

A nyitókép illusztráció, azon a nácik által ellopott franciaországi olajképekből nyílt állandó tárlat látható a párizsi Louvre múzeumban 2018. január 30-án. A kép forrása: MTI/AP/Christophe En.