Csatlakozás
Keresés
Buksza blog
Videó
László és Györgyike luxuslakás-építők
A Globex története Érdről indult, amikor is 1989-ben Vajda László két ismerősével megalapította a 11,9 millió forint tőkéjű Globex Tervező és Beruházó Kft.-t - a tőkét némi készpénz, egy ingatlan és Vajda apportként cégbe vitt Volkswagen Golf a szolgáltatta. Sok minden akkor még nem volt egyértelmű, így az sem, mivel foglalkozzék a cég.
Varga, aki a filmgyár gyártásvezetője volt, eredetileg a szórakoztatásban, a cirkusz- és varietéműsorok készítésében gondolkodott, majd egy tőkeemelést is forgatókönyv és egy fi lmgyár megvalósíthatósági terveinek apportja révén hajtottak végre. Később persze rátaláltak a legjobb üzletre, az építőiparra.
Az ötlet maga nem is volt rossz, hiszen a Globex olyan területet kívánt lefedni, amely addig - vagyis a kilencvenes évek elejéig - érintetlen volt Magyarországon: a luxusingatlanok piacát. A gondok viszonylag korán jelentkeztek.
Az igazán árulkodó és gyanakvásra okot adó tőkeemelés az volt, amikor 300 millió forintról 3,1 milliárd forintra ugrott a tőke. E mögött azonban semmi sem volt, csak trükk: az akkor már Globex Rt. társtulajdonosa 220 milliós üzletrészét 3,1 milliárd forintra értékelve térítés nélkül átadta a Globex Holdingnak. Eredetileg a felértékelés mögött az üzleti várakozások húzódtak, amit azonban sosem tudtak bebizonyítani a könyvvizsgálónak. Tőke csak papíron volt, így az első években, 1994-ig jellemzően éven belüli lejáratú hitelekből finanszírozta a cég a beruházásokat.
Mivel azonban az ingatlanokból, amelyeket a piaci ár többszöröséért akart eladni a Globex, nem jött vissza ilyen ütemben a pénz, állandó pénzzavarral küszködtek. Ezt a problémát igyekezett orvosolni Vellai Györgyike, aki a Globex vezérigazgatójaként igazi pénzügyi guruvá vált. Vellai 1991-ben került kapcsolatba a Globexszel, amikor a cégnek hitelező Leumi Bank munkatársaként az igazgatótanács tagja lett. Vellai korábban az Országos Tervgazdasági Intézet kutatója volt, majd a rendszerváltáskor megfordult az ipari és a pénzügyminisztériumban is.
A kibocsátás és a kárpótlásijegy-ügylet mindenesetre bomba üzlet volt, mégsem hozott annyit, hogy a Globex fizetési gondjait megoldja. Ekkor, 1996-ban dobták piacra kötvényüket mesés, 32 és 36 százalékos hozammal. De már ez sem tudott segíteni az állandó pénzhiányon. Egyre többen adtak be felszámolási eljárást a cég ellen, összesen több mint ötvenen. Vajda és Vellai Münchenbe szökött a rendőrség elől, 1999 áprilisában hozták haza őket. A nyomozásnak, majd a bírósági ügynek idén lett vége, amikor is az ítélőtábla Vajdát négy Vellait hat év börtönbüntetésre ítélte. Ebből Vajdának nem kell leülnie semmit, ennyi időt ugyanis már eltöltött előzetes letartóztatásban, Vellaira ugyanakkor néhány hónap kényszerpihenő még vár. A páros összesen hatmilliárd forint kárt okozott a kisbefektetőknek, önkormányzatoknak. Az ügy mementójaként egy ideig még biztosan látható lesz a Rózsadomb tetején most is félbemaradt egykori SZOT szálló, amelyből Vajda szállodát akart varázsolni...
Gyémántszemű juhász
Juhászként kezdte, és a hírek szerint már akkor sem volt tisztességes, amikor még csak birkákat adott el - néha ugyanazt a nyájat többször is értékesítette. Murányi József 1996-ra felszámolás alá vitte a nevét viselő kft.-jét, majd több száz hitelezőjét faképnél hagyva megalapította tízmillió forint tőkével a Murányi Rt.-t.
A társaság eredetileg mezőgazdasági kereskedelemmel és szolgáltatással foglalkozott, valójában azonban bevételt alig produkált - a pénzmozgások gyakorlatilag a csalások "tranzakcióit" jelentették. Bevett szokása az volt, hogy úgy vett fel kölcsönöket magánszemélyektől és társaságoktól, hogy pillanatnyi pénzzavarra hivatkozott, mondván, a cég vagyonához bírói zár miatt nem lehet hozzájutni, ám ez csak napok kérdése. A kölcsönöket rendre megkapta, ám azokat nagy valószínűséggel esze ágában sem volt visszafizetni.
A 2000 tavaszán kezdődő büntetőeljárás során négy magánszemélytől és egy cégtől felvett kölcsön ügyét vizsgálták. Egy fővárosi ékszerésztől először félmillió forint kölcsönt kért és kapott, néhány nappal később pedig ugyanettől az ékszerésztől tízmillió forint értékben vett át drágaköveket - de semmit sem adott vissza. Egy ügyvédtől hárommillió, egy hetilap főszerkesztő- helyettesétől 4,5 millió, egy harmadik magánszemélytől kétmillió, egy társaságtól pedig hatmillió forintot kapott, a kölcsönök jelentős részét a per megindításáig nem fizette meg. Nem ez volt azonban a legjelentősebb csalás, ami Murányi nevéhez fűződik: 1991 és 1994 között ugyanis ingatlanok adásvételi szerződéseit hamisította meg több tettestársával, akik pénzintézetek vezető beosztású alkalmazottai voltak.
A vádirat szerint a hat ingatlant a tulajdonosok a CD Hungary Rt.-nek adták el, a CD Hungary pedig továbbadta azokat a Murányi Kft.-nek. Az ügyletek hamis voltára egy az egyik ingatlan iránt érdeklődő jött rá, aki körbeszimatolta az ügyletet, s megtalálta az ingatlan eredeti tulajdonosát. Murányi az elcsalt ingatlanokat hitelek fedezeteként használta fel vagy eladta azokat. Összesen kétmilliárd forint hitelre mutatott be álfedezetet. Erre nemcsak ingatlanokat használt fel, hanem ingó vagyontárgyakat, amelyeknek nem ő volt a tulajdonosa, hamis vagy fedezetlen váltókat, közraktárjegyeket, amelyek mögött nem volt valós árualap.
A tulajdonában álló kft.-nek és rt.-nek alig volt forgótőkéje, a jelek szerint Murányi a tartós befektetéseit és veszteségeit akarta rövid lejáratú forrásokkal finanszírozni. A perben 2002 áprilisában hozott ítéletet a bíróság, jogerősen hét év négy hónap börtönbüntetésre ítélték Murányi Józsefet. Már a rácsok mögött volt, amikor újabb eljárás indult ellene: 2003 elején Szeremley Huba, a Helvéciai Integrált MezőgazdaságiSzőlészeti és Borászati Rt. elnöke ugyanis feljelentette csalás vádjával.
A vállalkozó megállapodást kötött Murányival, hogy átvállalja a Murányi Kft. és Murányi Rt. hitelezőinek kifizetését és a felszámolás díját, a megegyezés 122 millió forintról szólt, ennek fejében Szeremley tulajdonába kerülnek a cégek ingatlanjai. Szeremley fizetett, ám a cégbíróság és a földhivatal elutasította a tulajdonjogi bejegyzésre irányuló kérelmét. Az ingatlanokra ugyanis bűnügyi zárlat vonatkozott. A nyomozás során kiderült, hogy Murányi a szerződés megkötésekor tisztában volt azzal, hogy zár alatt vannak az ingatlanok, vagyis szándékosan tartotta tévedésben Szeremleyt. A börtönt elhagyva Murányi egy ideig pereskedett még Szeremleyvel, később azonban már nem bukkant fel a neve. A múltja miatt hitelezni senki sem akart neki.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.
Stadler a stadionépítő
Juhászból lett milliárdos, aki mindig tudta, hogy mit kell eladni és kinek. Cégét 1988-ban alapította, majd szinte állandóan csörgött valamelyik téglaméretű telefonja, úgy beindult az üzlet, és Stadler mindig készpénzben fizetett. Akár 15 millió forintot is, csak annyi idő kellett, hogy az aktatáskát megpakolja és útnak indítsa a futárt.
A kiskőrösi focicsapat szponzora lett, és falujában, Akasztón - a semmi közepén! - egy húszezres, villanyvilágítású stadiont építtetett. Az üzleti könyvek szerint 1993-ban 12-13 milliárd forint forgalmat bonyolított le a Stadler Kft., amelyből 600 millió forint adózott eredményt mutatott ki. Egy évvel később a forgalom már csak négymilliárd forint körül alakult.
De nem ez volt a legnagyobb baj, hanem az, hogy festményekbe fektetett - vagy nem. Stadler ugyanis 1994-ben több mint egymilliárd forintot költött páratlan ritkaságú festményekre, köztük Leonardo da Vinci Utolsó vacsorájára. Tette mindezt egy orosz üzletember tanácsára, mondván, műalkotásba kell fektetni a pénzt, mert az a legértékállóbb. Stadler így is tett, bár többször hangsúlyozta, nem ért a festészethez - így eshetett meg, hogy vett egy da Vinci-festményt, amely valójában egy freskó - vagy az sem... Még csak nem is ez volt a baj.
Az ügylet után a korábban befizetett 205 millió forint áfát visszaigényelte. Ez volt az a bizonyos banánhéj, mert az APEH vizsgálódni kezdett. Eközben a festményeket Stadler nyomott áron eladta annak a cégnek, amelyiktől vette, s amely cég orosz tulajdonosát sosem sikerült fellelni, mert mind mondják, az útlevelével visszaéltek. A hatóság szerint az ügylet teljesen fiktív volt. Az adóhatóság ezt követően átfogó vizsgálatot indított a vállalkozó ellen. Összesen ötmilliárd forint adókülönbözetet állapítottak meg.
Azonban esélye sem volt ennek beszedésére, mivel a vagyon legértékesebb darabját, a stadiont azóta sem tudta értékesíteni a hatóság. Nem azért, mert a kutyának sem kellett az akasztói létesítmény, hanem azért, mert a megindult felszámolási eljárás során először a jelzáloggal biztosított követeléseket rendezték.
Az adóhatóság büntetőfeljelentést tett, azzal vádolva a Stadler Kft.-t, hogy éveken keresztül jogtalanul igényelt vissza áfát, vett igénybe exporttámogatást, nem fizetett társasági adót és könyveiben a jogszabályokat megsértve mutatott ki költségeket. A kár összesen 2,2 milliárd forint. Első fokon 1997-ben kilenc évre és teljes vagyonelkobzásra ítélték a vállalkozót, ám az ügyvéd fellebbezett. A Legfelsőbb Bíróság megsemmisítette az ítéletet, így a tárgyalás 2000 végén újraindult. A 2003-ban hozott ítélet szerint négy évet kapott, amelyből több mint két évet előzetesben töltött. A 2005-ben szabadult Stadler nem tudta megismételni hajdanvolt sikereit, ám 2007-ben a Corvinus Egyetemen vendégelőadóként beszélt a vállalkozások működtetéséről és tapasztalatairól...
Minárovits János egy teljes iparág nevében ült négy évet. A ma is sikeres Albacomp vezérigazgatója és alapító tagja a kilencvenes évek közepén azt a stratégiát választotta, amelyet lényegében minden konkurens vállalkozás, ha "spórolni" akart a vámterheken.
A számítástechnikai alkatrészekkel kereskedő Albacomp először megpróbálta felhívni a vám- és pénzügyőrség figyelmét arra, hogy általános tendencia a piacon, hogy vámfizetés nélkül hoznak be alkatrészeket a komputereket összeszerelő hazai vállalkozások. A társaság ugyanis arra lett figyelmes, hogy több piaci szereplő olyan olcsón kínálja termékeit, ami csak akkor érheti meg, ha azokért nem fizetnek megfelelő összegű vámot.
Mivel a vámszerveket nem érdekelte a vállalat bejelentése, az Albacomp is csatlakozott a "bliccelő" többséghez. Termékeiket a behozatalkor gyakran félvezetőnek tüntették fel, és az eredeti érték töredékét beszerzési árként, ami után így alig kellett vámot fizetni. A többség megúszta, Minárovitsot azonban elkapták.
Az elsőfokú ítéletet 2001 nyarán hozta meg a Bács-Kiskun Megyei Bíróság, amely hatévi fegyházbüntetést tartalmazott. A fellebbezést követően a Legfelsőbb Bíróság 2003-ban négy évre csökkentette a büntetés mértékét, Gulyás Imre, a cég korábbi elnöke pedig három és fél évet kapott az eredetileg kiszabott hat év helyett. Az indoklás szerint mivel a számítástechnikai bűncselekmény társadalomra gyakorolt hatása csökkent - az elkövetés tényét ugyanakkor ez a változtatás már nem befolyásolhatja.
Az enyhítés okaként emellett az is szerepelt, hogy a vádlottakat a fogva tartás és az eljárás lelkileg és testileg is megviseli. Minárovits 2005-ben szabadult és visszatért az Albacomphoz. Vezérigazgató-helyettes volt 2007 őszéig, amikor az akkori vezérigazgató benyújtotta lemondását. Pukler Gábor után ismét Minárovits ült a vezérigazgatói székbe, s ott is van mind; a mai napig.
Hosszan vitatkoztak a bíróságok, hogy mit is jelent a gazdasági vesztegetés és a korrupció. Végül 1998-ban a Legfelsőbb Bíróság úgy döntött, hogy a hitelszerződés mellett kötött háttér-megállapodásban szereplő kényszerített vagyonátadás ennek minősül.
Kunos Pétert, az Agrobank vezérigazgatóját bilincsbe verve vitte el a rendőrség 1994-ben üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés és hűtlen kezelés vádjával. Bűntársként szintén karperecet kapott Kovács Mihály, a bank elnöke is. A bank összesen tízmilliárd forint összegben helyezett ki privatizációt elősegítő e-hitelt, és az elbírálás során előnyként értékelték, ha a társaságok legalább 26 százalékos részesedést adtak át az Agrobanknak vagy átadták a nyereség egy részét, esetleg tanácsadói díj címén adott összeget rendszeresen átutaltak a bank számára.
Kunos az 1994-ben bevezetett konstrukciót egyébként ügyvédje szerint bemutatta a Magyar Nemzeti Bank és az ÁVÜ vezetőinek, akik ebben semmi kivetnivalót nem találtak. Nem is találhattak, mert ez a konstrukció több országban - később itthon is - polgárjogot nyert és éppen arra nyújtott garanciát, hogy a kölcsönt felvevő cégek nem tékozolják el a felvett pénzt.
Mégis...
Az elsőfokú ítéletében a Fővárosi Bíróság felmentette a vádlottakat 1997-ben, mondván, a bűntett a társadalom számára csekély veszélyt jelent, ráadásul egyetlen hitelkérelmező sem indított polgári pert az eljárás szabálytalansága miatt. Az ügyészség ugyanakkor fellebbezett, aminek meg is lett az eredménye. A Legfelsőbb Bíróság ugyanis másképp vélekedett: szerinte tökéletesen ráillik az ügyletre a gazdasági vesztegetés ténye. A jogellenes konstrukció létrehozásával rendszeres haszonszerzésre törekedve kihasználták a hitelkérelmezők helyzetét és 857 millió forint értékű vagyoni előnyt kívántak megszerezni.
Az 1998 áprilisában meghozott jogerős ítéletében az LB 11 rendbeli bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett vesztegetés vádjával Kunost két év letöltendő szabadságvesztésre és 1,6 millió forint pénzbüntetés megfizetésére ítélte. Kovács kétmillió forint pénzbüntetést, viszont csak másfél évet kapott három évre felfüggesztve. Az ítélet nagy vihart kavart. A hazai bankvilág és értelmiség jelentős része kiállt Kunos mellett, és aláírásgyűjtés is indult szabadon bocsátása érdekében. Mindeközben Kunos megromlott egészségi állapotára hivatkozva halasztást kért a börtönbe vonulásra. Ezt a halasztást az Igazságügyi Minisztérium egyszer megadta, majd visszavonta, indoklása szerint azért, mert az időközben megszigorított szabályok szerint nem bizonyították hitelt érdemlően Kunos betegségét.
Ezt követően Kunos kegyelmet kért Göncz Árpád köztársasági elnöktől, amit meg is kapott, ám a kegyelmet Dávid Ibolya, akkori igazságügyi miniszter - azóta is példátlan módon - nem írta alá. Így Kunos fél évvel az eredetileg kitűzött határidő után végül börtönbe vonult. A volt bankár igyekezett visszatérni az üzleti életbe, kevés sikerrel. 2005-ben viszont a Magyar Sakk Szövetség elnöke lett. Kunos 1990 és 1998 között már betöltötte ezt a tisztet, őt Leisztinger Tamás követte az elnöki székben. A 2005-ös tisztújításon azonban nem vett részt.
Az idén januárban született meg az elsőfokú ítélet a Baumag szövetkezet ügyében, ahol is Balázs Lászlót, a szövetkezet egykori vezetőjét hét év börtönbüntetésre és kilencmillió forint pénzbüntetésre ítélte a bíróság. Az ítélet szerint Balázs egyebek mellett hűtlen kezelés, tiltott pénzintézeti tevékenység folytatása, csőd bűntett és számviteli fegyelem megsértése miatt érdemel hét évet. Április közepén viszont jogerős ítélet született abban a polgári perben, amely szerint a károsultakat ki kell fizetnie a szövetkezet kapcsolt vállalkozásainak.
A történet 1995-ben kezdődött, amikor megalakult a Baumag Általános Befektetői Szövetkezet. Kezdetben csak a jogszabályi réseket használták ki, vagyis azt, hogy szövetkezeti üzletrész vásárlása esetén a magánszemélyek 30 százalékos adókedvezményt vehettek igénybe - ezt a kiskaput nagyon sokan kihasználták, és nem is ez volt a baj. A konstrukció szerint ezer forintért cserébe a leendő befektetők a szövetkezet tagjai lettek, ezt követően üzletrészt vásároltak, majd megosztoztak az adókedvezményen a céggel. A tuti üzletnek vége lett, amikor a szövetkezeti törvényből kiiktatták ezt a kiskaput.
Ezt követően a szövetkezet folytatta a tagtoborzást, de már más módszerrel. A tagokkal üzletrészt vásároltattak, ám ezzel együtt egy későbbi időpontra szóló adásvételi szerződést is aláírattak velük. E szerint később a szokásos banki betétkamatoknál nagyobb hozam mellett vásárolta volna vissza a Baumag az üzletrészeket - a gyakorlatban az volt a cél, hogy ezeket a szerződéseket folyton meghosszabbítsák. Ez a tevékenység azonban betétgyűjtésnek minősül, amit csak hatósági bejelentés és engedély mellett lehet végezni, márpedig ilyen engedélyt a Baumag nem kapott az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelettől.
A felügyelet fel is hívta 1996-ban a szövetkezet figyelmét e tényre - ám érdekes módon ennél többet nem tett. A Baumag a befolyó pénzt különböző cégekbe folyatta, amelyek tulajdonosi háttere folyamatosan, akár hetente változott. A vállalkozások lényegében semmit sem csináltak, mindössze e tőkeinjekciók révén mutattak ki folyamatosan emelkedő tőkét. A vagyont egyébként egy vagyonkezelő cégbe mentette Balázs, a későbbi Agenda-H Szövetkezeten azonban nem lehetett követelni semmit, mert az nem állt szerződéses kapcsolatban a befektetőkkel.
A Baumag 2003-ban jelentett csődöt, az első indoklás szerint azért, mert a tagok hirtelen elkezdték kivenni a pénzüket. A valóság ezzel szemben az volt, hogy a szövetkezet már 2001 óta csak az új befizetésekből tudta finanszírozni a kifizetéseket. A szövetkezet felszámolását 2004 tavaszán rendelték el. Összesen 18 ezer tagja volt a Baumagnak, akik összesen húszmilliárd forint összegű befi zetést és hasonló mértékű kamat megfizetését követelik a szövetkezeten - valószínűleg hiába.
Még tart az a büntetőeljárás, amely a Pilis-Invest ügyeit hivatott tisztázni. A Tallér Károly vezette szövetkezet 1998-as indulásakor egy alapvetően működő konstrukciót vázolt fel. Pest környéki településeken akartak telekvásárlással extraprofitot termelni, méghozzá úgy, hogy külterületi földet vásároltak volna, majd azokat belterületté nyilvánításuk után szép haszonnal eladják.
Mivel az ügyletet a szövetkezet nem hajthatta végre, azt a befektetők nyújtotta hitelből finanszírozták. A szövetkezet vezetői a tervek szerint a telkekre bejegyezték volna a Pilis-Invest jelzálogjogát, majd a parcellázott, belterületbe vont telkeket a hitelek fejében átadták volna a szövetkezetnek. Maga a konstrukció egyébként működtethető, vagyis ezzel különösebb probléma nem is lett volna. Az persze más kérdés, hogy ezek a tagok csak formálisan voltak azok.
A névleges tagság csak arra volt jó, hogy hitelezni tudjanak a szövetkezetnek. A Pilis-Invest a kezdetekben még valódi ingatlanbefektetésekben gondolkodott, így Piliscsabán, a Magdolna-völgyben lakóparkot akart építtetni, emellett terveik között szerepelt egy golfpálya és egy lovas park létesítése is. A Magdolnavölgybe tervezett tizenkét, egyenként hatlakásos társasház közül azonban csak a mintaház épült fel, a Kőszegre tervezett üdülőkomplexum félbemaradt, a Piliscsév, Leányvár, Kesztölc térségébe álmodott golfpálya építése pedig el sem kezdődött.
A beígért hatalmas kamatokat tehát nem fedezték a beruházások. De persze más gondok is akadtak. Az egyik gond az volt, hogy a Pilis-Invest jelzálogjoga az eredeti ígéretekkel szemben nem került széljegyre. A másik pedig az, hogy egy takarékszövetkezeté viszont igen.
A Tokaj és Vidéke Takarékszövetkezet különböző társaságoknak nyújtott hitel fedezeteként jegyeztetett be jelzálogjogot. A hitelek összege 1,7 milliárd forint volt, amelyet nem törlesztettek. Az akkori sajtóhírek szerint a hitel arra kellett, hogy az akkor már évek óta szökésben lévő Varga Tamás - a Fidesz egykori gazdasági tanácsadója - prágai és amszterdami tartózkodását finanszírozhassa. Vargát többszörös adócsalás miatt körözte a rendőrség, végül 2002-ben fogták el Amszterdamban.
A Pilis-Invest 2004 márciusában jelentette be, hogy nem tud kifizetéseket teljesíteni. Akkor ezt sokan csak a jogszabályváltozás miatt bekövetkezett hirtelen visszaesésnek tudták be. Akkor, amikor a hatóságok számára világossá vált, hogy az úgynevezett szövetkezetek megállíthatatlanul gyűjtik a tagokat és hirdetnek irreálisan magas hozamokat, és hiába tiltották meg 2003 júliusától, hogy a szövetkezetek reklámokban hirdessék magukat és toborozzanak tagokat, akkor már késő volt.
A szövetkezet igyekezett az együttműködés látszatát kelteni, így azt tervezte, alapkezelővé alakul. Valójában azonban már nem volt mit megmenteni. Összesen 3600 kisbefektető követelt több mint tízmilliárd forintot, végül a szabályos követelések mintegy háromezer kisbefektetőhöz lettek köthetők.
A magánszemélyek mellett azonban két bank is hitelezett a Pilis- Investnek, az IEB és a K&H összesen több mint kétmilliárd forint hitelt nyújtott a szövetkezetnek. A Pilis-Invest felszámolása 2004-ben indult, az igazgatóság elnökének, Tallér Károlynak és az igazgatóság tagjainak házi őrizetéről 2005-ben döntött az ügyészség. A Pilis-Invest 1998 és 2004 között 60,8 milliárd forint célrészjegyet adott el, ebből 49,2 milliárd forint értékűt visszavásárolt. A fizetési stop elrendelésekor 3900 kisbefektetőnek összesen 11,6 milliárd forinttal tartozott. A rendőrség a nyomozás alatt 83 ingatlan, 12 bankszámlát és három személygépkocsit zár alá vett, ezek együttes értéke azonban nem haladja meg az egymilliárd forintot. Az ügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények elkövetésével emelt vádat a szövetkezet volt elnöke, két igazgatósági tag, valamint a felügyelő bizottság egyik tagja ellen.
A több mint 11 milliárd forint követelést valószínűleg sosem kapják meg a hitelezők, összesen a követelések négy százalékát, mintegy félmilliárd forintot tudtak eddig visszafizetni. A büntetőeljárás 2008 márciusában indult - és jelenleg is tart.
A beteges magánbankár
Alig alakult ki a kétszintű bankrendszer Magyarországon, egy felelőtlen vezérkar 1992-re már bedöntött egy pénzintézetet. Az Ybl Bank teljesen eladósodott, aminek következtében nem tudta kezelni kintlévőségeit. O. Nagy Imre bankelnök, a vezérigazgató, egy vezérigazgató-helyettes és egy főmunkatárs lényegében magánpénztárként kezelte a bankot és tetemes összegű hitelt folyósítottak saját maguknak.
A 30 társaságból álló Hepta-csoport 1992 áprilisa és nyara között 2,5 milliárd forint hitelt kapott az Ybl Banktól, nyár közepére pedig a teljes folyósított hitelállomány megközelítette a hatmilliárd forintot - a Hepta-cégek tulajdonosi köre nagyjából megfelelt a bank vezetésének. Az ügylet eredményeképp a bank összeroskadt a nem biztosított hitelek súlya alatt, a cégcsoport pedig fizetésképtelenné vált - a kihelyezett hiteleknek nem volt nyoma Magyarországon.
Az ügyészség a négy vezetőt különösen nagy vagyoni hátrányt okozó folytatólagosan elkövetett hűtlen kezeléssel vádolta meg. A vádlottak szerint a bankcsőd azért következett be, mert senki sem vette a fáradságot, hogy megnézze az ügyletek fedezeteit. O. Nagy szerint az ingatlanokkal minden ügy 200 százalékosan biztosítva volt, az ügyészség szerint azonban a fedezetként felajánlott ingatlanok vagy jelzáloggal terheltek voltak, vagy meg sem történt a tulajdonjog bejegyzése.
Az ügy villámgyorsan véget is ért, a bíróság 1996 februárjában már ítéletet hozott. E szerint O. Nagy Imrét négy év szabadságvesztésre és tízmillió forint összegű vagyonelkobzásra ítélték. Szintén négy évet kapott a volt vezérigazgató, ötmillió forint vagyonelkobzással, a másik két vádlott felfüggesztett büntetéssel megúszta. O. Nagy Imre alig egy évet ült, majd megromlott egészségi állapotára hivatkozva kérte büntetése félbeszakítását, amelyet kéthavonta sikeresen újra megkapott egészen 1998 augusztusáig, amikor az Igazságügyi Minisztérium elutasította a kérelmet. O. Nagy Imre egy hamis útlevéllel és egy köteg valutával elszökött, Bécsben akadt nyomára az Interpol 2000-ben.
Néhány évvel később O. Nagy Imre neve ismét előkerült egy nyomozás során. Ötszázmillió forintos károkozással, közokirat- hamisítással, pénzmosással és több rendbeli magánokirat hamisítással gyanúsították 13 társával együtt. A vád szerint a volt bankár és társai cégeik révén hamis szállítási szerződéseket adtak be egy faktoráló cégnek és egy banknak. A vád szerint O. Nagy saját érdekeltségi körébe tartozó, fiktív társaságoknak kínált eladásra Brazíliából importált faajtókat és parkettákat.
A cégek papíron megvették a termékeket, majd a többmilliós számla ellenértékének 80 százalékát követelésként eladták, s az egyik cég számláján jóváírták. Ezt az összeget O. Nagyék készpénzben felvették és luxuscikkekre szórták el. Az ügylet lényege az volt, hogy a behozott árura hivatalosan nem volt kereslet, illetve azok megrongálódtak az út során. A banktól úgy vettek fel 140 millió forint hitelt, hogy egy cégben tízmillió forintot megforgatva - több tucatszor betették majd kivették ugyanazt az összeget - kétmilliárd forint forgalmat generáltak, majd likviditási problémák áthidalására hivatkozva hitelt igényeltek. A megítélt 140 millió forint hitelből vásárolták meg a másik ügylethez szükséges faanyagot. Az adásvétel persze sosem ment végbe, az áru egy raktárban pihent.
A hamis ügyletek generálásával összesen 500 millió forint hitelhez jutottak évek alatt, a faktoráló céget százmillió forint kár érte a vád szerint. O. Nagy zuglói házában 2007 őszén tartottak házkutatást a nyomozók. A férfi rosszullétre hivatkozva kiment a házból, majd az autójához rohanva elmenekült. Több autót összetörve a városban fogták el a rendőrök. Az ügyben tavaly októberben indult a vádemelés.
A legnagyobb biztonságban, a Teve utcai rendőrpalota tőszomszédságában bujkált évekig Tribuszer Zoltánné, akit piramisjáték szervezéséért kilenc év börtönre ítélt a bíróság. A komlói Aranyos Margit 1991-ben lett munkanélküli, ezt követően pedig saját vállalkozásából kívánt megélni.
Az első időkben még közeli ismerőseitől kért kisebb összegeket azzal az ígérettel, hogy egy hónap elteltével duplán adja vissza. Így is lett. Mivel ígéreteit pontosan betartotta, egyre többen bízták rá pénzüket, kezdetben havi száz-, majd ötven-, húsz-, végül tízszázalékos hozamígérettel. Az üzlet jól ment, 1993-ban létrejött a Tribu Bt. és a T&KG Bt., amely a befektetésekért felelt. Tribuszerné keze alatt a csúcson 130 üzletkötő dolgozott, összesen 24 ezer szerződést kötöttek és négymilliárd forint befektetnivaló pénzt szedtek be. Persze akinek lehetett, annak fizettek is, összesen tízezren kaptak kétmilliárd forintot.
Az aranyélet azonban nem tarthatott sokáig. Az Állami Bankfelügyelet 1994 áprilisában tett feljelentést az Országos Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi főosztályánál jogosulatlan pénzintézeti tevékenységért. A nyomozás során kétséget kizáróan bebizonyosodott a piramisjáték szervezése, a vádirat szerint 14 ezer károsult összesen 2,4 milliárd forint kárt szenvedett. A két cég felszámolása után 1,5 milliárd forint rés keletkezett az elszámolásban, amire Tribuszerné sem tudott magyarázatot adni - szerinte az üzletkötők maguk is csaltak, egyszerűen zsebre tették az ügyfelek pénzét. A tárgyalás gyorsan lezajlott, 1996 nyarán kilenc évre ítélte a Baranya Megyei Bíróság Tribuszernét.
A fellebbezést követően szabadlábon védekezhetett. Egy évvel később a Legfelsőbb Bíróság helyben hagyta a büntetést, ám Tribuszerné nem jelent meg a bíróságon és nem vonult be a kaposvári büntetés-végrehajtási intézetbe sem, 1997 szeptemberében országos elfogatóparancsot adtak ki ellene.
A szökevény többször is életjelet adott magáról, így például perújítási kérelmet kért az ügyvédje, majd egy videofelvételen az ártatlanságát bizonygatta. Végül Budapesten fogták el 1999 novemberében. Tribuszerné a rendőrpalota tőszomszédságában bujkált évekig. Végül bevonult a börtönbe, ahonnan 2005-ben szabadult. Azóta visszavonultan él szülővárosában, Komlón.
Economx.hu hírlevél
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.
