A NAPI Gazdaság cikke

Nemcsak a strandokon, vendéglátóhelyeken és szállodákban készülnek a nyári főszezonra, a népszerű hazai üdülőhelyeken működő egészségügyi intézményekben is. A Balatonnál például a háziorvosok megerősített ügyeletet tartanak, így a tónál nyaralók ugyanúgy hozzájuthatnak az alapellátáshoz, mint lakóhelyükön, igaz, a vizit díja 300 helyett 600 forint, mivel nem a választott háziorvoshoz fordulnak. Az Országgyűlés döntése alapján júliustól 600 helyett 1000 forintot kell fizetniük a betegeknek, ha beutaló nélkül veszik igénybe az egyébként a háziorvos ajánlását igénylő szakorvosi ellátást. Ezt az összeget az amúgy fizetési mentességet élvező kiskorúak után is meg kell majd fizetni, úgy tudni azonban, ez a rendelkezés csak augusztustól lép hatályba.


A kórházakban és a rendelőintézetekben is készülnek a rohamra, ám a legtöbb helyen úgy kalkulálnak, hogy a vizitdíj bevezetése miatt jelentősen visszaesik a forgalom. A Magyar Kórházszövetség elnöke szerint a nyaralóhelyek kórházainak a nyári hónapok kiugró esetszáma nem okoz problémát a gazdálkodásban, hiszen úgynevezett szezonális index alapján számítják ki a várható teljesítményt. Varga Ferenc, aki a siófoki kórház főigazgatója is, azt mondja: az intézmények vezetői pontosan tudják, mely hónapokban számíthatnak több betegre vagy kevesebbre. E tapasztalatok alapján osztják el az év egészére szóló teljesítményvolumen-korlátot (tvk) a kórházakban, így az előrelátó fekvőbeteg-ellátók többsége a tervezett tvk-n belül el tudja látni a feladatát, s nem kell attól tartania, hogy a kiugró esetszám miatt anyagi kár éri.

A szövetség elnöke úgy véli: nyaralás idején inkább a szakrendeléseken nő ugrásszerűen a forgalom. A tervezhető műtéteket ugyanis a legtöbben igyekeznek a vakáció utánra időzíteni. Ha valaki nyaralás közben szorul kórházi ellátásra, azt is jellemzően az általa ismert, a lakóhelyéhez tartozó „körzeti” intézményben veszi igénybe. A probléma az, hogy sokan azonnal a szakrendelésekre mennek és előtte nem keresik fel a háziorvost, illetve a nyaralóhelyeken működő üdülőorvosi szolgálatot – teszi hozzá Varga Ferenc. A februárban bevezetett vizitdíj hatásait azonban a nyáron már várhatóan érzékelik a járóbeteg-ellátók: jelentősen csökkenhet a beutaló nélkül érkezők aránya.