Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A változó jogi környezethez igazodva visszautalja a teljes befizetett összeget minden érintettnek, ugyanakkor továbbra is
mindent megtesz azért, hogy oltással segítse a koronavírus-járvány elleni védekezést - közölte kedd este a Nemzetközi Oltóközpont Kft.

"Vannak helyzetek, amikor a szűkebb értelemben vett szervezési szempontokat felülírja az élet. Most ez történt. Bár eddigi rendszerünket így szakmai logika mentén építettük fel, be kell látnunk, hogy az a továbbiakban meglévő formájában nem tartható fenn"

- mondta Kámány Roland, a Nemzetközi Oltóközpont Kft. ügyvezetője.

A társaság közleménye szerint a kezdeményezés 2020 augusztusában született, ám március 23-án megszünteti az előregisztrációt. Egy héten belül minden érdeklődőnek visszafizetik az előfoglalás díját, és a továbbiakban efféle anyagi ösztönzők nélkül kezelik a várólistát, amit egyben lezárnak, tehát nem bővítenek tovább. Bár a cég visszautalja az előfoglalási díjakat, a regisztrálók listáját megtartja, ha pedig vakcinához jut a vállalat, akkor a jelenlegi sorrendben fogja értesíteni a pácienseket. A Nemzetközi Oltóközpont egyúttal arra kér mindenkit, hogy ha teheti, jelentkezzen oltásért a hivatalos állami vakcinaregisztrációs oldalon.

A cég egy héttel ezelőtt még azt mondta, hogy várhatóan két hónapon belül a Pfizer-BioNTech vakcináját tudja biztosítani. Az 5 ezer forintos előregisztrációs díjon felül további 23 ezer forintért, vagyis összesen 28 ezer forintért. A kormányhivatal pedig vizsgálatot indított a céggel szemben: ez arra irányult, hogy a Nemzetközi Oltóközpont Kft. előregisztrációs megoldása tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak számít-e. Továbbá a kormányhivatal azt is vizsgálta, hogy a honlapján elhelyezett oltással kapcsolatos tájékoztatások teljes körűek és valósak-e.