Komoly fejfájást okoz a - kötések 85 százalékát bonyolító - biztosítási alkuszoknak, hogy még ügyfél-meghatalmazással sem férhetnek hozzá a Központi Kártörténeti Nyilvántartó Rendszerhez (KKNYR). Ebben az adatbázisban tárolják ugyanis, hogy az egyes autósok milyen kárt okoztak az elmúlt években és ez az információ nélkülözhetetlen ahhoz, hogy pontos kalkulációt kapjanak az ügyfelek.

Mivel szinte minden biztosító alkalmaz már károkozói pótdíjat - amely az alapdíj 100 százaléka is lehet - így lényegében vakon kell ajánlatot tenniük. Az alkuszok tapasztalatai szerint az ügyfelek fele nem emlékszik, hogy az elmúlt 3-5 évben mennyi kárt okozott.

Csak a biztosítók férnek hozzá

A KKNYR-hez jelenleg csak a biztosítók férhetnek hozzá és ők is csak akkor, ha már aláírt kgfb-biztosítási ajánlattal rendelkeznek. Tehát csak ezután tudja a kockázati besorolást megállapítani - írta a Napi.hu-nak a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).

Ezt azt is jelenti, hogy utólag már nem lehet eljönni attól a biztosítótól, amely a vártnál lényegesen magasabb díjat kalkulált. Az alkuszok sem tehetnek ilyenkor mást, mint hogy tárgyalni kezdenek a biztosítóval.

A szervezetnek nincs tudomása arról, hogy bármilyen jogszabályi változás készülne, amely kiterjesztené a jogosultak körét, akár magukra az ügyfelekre. A KKNYR-t a biztosítók működtetik a Mabisz-on keresztül, egy átlagos szerződés díjában pár forint lehet a költség, ami elenyésző a papír alapú kezelés költségéhez képest.

- Vélemény
Hogy pontosan mi lehet az oka a KKNYR "titkosításának", azt csak találgatni lehet. Az egyik lehetőség, hogy az alkuszok jobb pozícióba kerülnének a biztosítókkal szemben, ez pedig nem érdeke minden piaci szereplőnek.

A kötelező biztosításoknál már egyre kisebb súlya van az év végi kampánynak, hiszen "elfogynak" a régi szabályok szerint váltó ügyfelek. Már az emberek kétharmada év közben vált, így a KKNYR kérdése folyamatosan aktuális. A nagy csődök, mind példásul az Astráé, azt eredményezték, hogy már nem csak az ár az egyetlen szempont a választásnál. Az emberek gondolnak arra az autósra is, akinek kárt okoznak és szeretnék elkerülni a konfliktusokat, amelyek abból fakadnak, hogy a biztosítójuknak rossz a híre.