A Belügyminisztériumtól kapott adatok alapján megvizsgálta, hogyan alakult a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 4. számú egyéni választókerülethez tartozó Botpalád, Csaholc, Fülesd, Kispalád, Milota, Sonkád és Zsarolyán lakossága - közölte pénteken az NVI.

A hét településnek 2018. január 1-jén 5882 lakosa volt, azóta mindössze 60-an létesítettek lakóhelyet és 30-an tartózkodási helyet ezeken a településeken, beleértve a kiskorúakat is - írták. Csak a választópolgárokat vizsgálva elmondható, hogy a választás kitűzése napján a névjegyzékben szereplők száma 4502, a szavazás napján 3962, a megjelent választópolgárok száma pedig 2494 (62,9 százalék, vagyis az országos átlagnál alacsonyabb) volt.

Az NVI leszögezte: mind a népesség-nyilvántartás, mind a választópolgárokat nyilvántartó központi névjegyzék adatait vizsgálva elmondható, hogy nem igaz az az állítás, hogy "több ezren" létesítettek lakcímet a szóban forgó településeken - írja az MTI.

A magyarországi szavazókörökben csak azok a magyar választópolgárok szavazhatnak, akiknek van magyarországi lakcímük. Akiknek nincs, sikeres regisztrációt követően kizárólag levélben szavazhatnak. (Kósa Lajos közölte: nem marad miniszter.)

A kép forrása: MTI Fotó/Balázs Attila