Hiába az ellenzék választási összeomlása, Gyurcsány Ferenc pártja, a Demokratikus Koalíció a 24.hu számítása szerint közel 400 millió forinttal több pénzt kap majd az eddigiekhez képest a frakciója után. A végleges, ám még nem hivatalos eredmény szerint az eddigi kilenc helyett 15 DK-s került be a parlamentbe, így is az eddiginél sokkal nagyobb állami támogatáshoz juthat a DK képviselőcsoportja:

Az előző ciklusban 64 millió forintos havi parlamenti büdzséjük 97 millióra hízik, ami éves szinten majdnem 1,2 milliárd forintot jelent. Ebben benne vannak a működési kiadások és a képviselői asszisztensekre, valamint szakértőkre fordítható bérkeret is.

A választás legnagyobb vesztese a Jobbik, amelynek frakciója jelen állás szerint 490 millió forinttal kevesebből gazdálkodhat, mint eddig, 770 millió forintra zsugorodik az éves keretük. A választás előtt ugyanis 17 jobbikos ült a parlamentben (a ciklus 2018-as kezdetén pedig még 26), májustól viszont csak kilencen lesznek. 

Az MSZP-képviselőcsoport büdzséje 330 millió forinttal lesz kevesebb, mivel öt képviselői helyet veszítettek, és csak tízen maradtak. A Párbeszéd viszont 130 millió forinttal gazdagabb lesz, mivel ötről hétre nő a frakció létszáma. A két újonc párt közül a Momentum tizenegy politikussal képviseltetheti magát a parlamentben, ami rögtön évi 925 millió forintos büdzsét jelent nekik.

A Mi Hazánk hattagú frakciója 590 milliót kap. Az LMP is veszít költségvetési támogatást azzal, hogy az eddigi hat helyett az új parlamenti ciklusban már csak öt képviselőjük lesz. Ők így 530 millióból gazdálkodhatnak.