Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Néhány hónapja az Erzsébet utalvány esetében jegyezte meg Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, hogy nem maradhat a jelenlegi formában a rendszer − Brüsszel is vizsgálja −, ezen a héten pedig a Szépkártya-rendelet átdolgozásáról beszélt egy képviselői kérdésre adott válaszában.

A miniszter természetesen nem "húzta le" a rendszert, sőt arról beszélt, hogy a Szép kártya kifejezetten népszerű a munkaadók és a munkavállalók körében. Eddig 15 ezer cég adta a kártyát 530 ezer munkavállalójának, összesen 23 ezer elfogadóhely van és mostanáig 23 milliárd forint került a rendszerbe.

Az Erzsébet utalvány esetében nem lehet ilyen sikerről beszélni. Nemrég hivatalosan is kiderült, hogy a Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) 6 százalékos vagy ennél magasabb jutalékot kér az elfogadóhelyektől, ami kitermelhetetlen a kereskedők és a vendéglátók számára. Mivel a NÜSZ öt hónap alatt mindössze egyetlen nemzetközi lánccal tudott megállapodni az utalvány elfogadásáról, az a véleményem, hogy a szervezet nem is igen akart szerződni velük − mondta a Napi Gazdaságnak Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára, aki úgy véli, nem a vállalkozásoknak, hanem a fogyasztóknak okoztak ezzel kárt.

A főtitkár tudomása szerint egyetlen nagy láncnál sem látszik megállapodás közeli állapot az elfogadásról, az viszont igen, hogy kialakult az utalványok másodpiaca. A vásárlók igyekeznek az utalványt készpénzre váltani, az elfogadóhelyek pedig, ahol lehet, a forgóeszközeiket finanszírozzák vele (elköltik máshol), hogy a NÜSZ-nél való visszaváltáskor ne vesszen el a 6 százalékuk. Van ugyanis a piacon több olyan szereplő − a tavaly decemberben a rendszerbe illesztett magyar élelmiszer-kereskedelmi láncok −, ahol a visszaváltási jutalék jóval kevesebb 6 százaléknál.