A Magyar Bankszövetség és a Pénzügyminisztérium javaslataira építve a gazdaságvédelmi operatív törzs 6 pontot fogadott el, amelyek mindegyike egyszerűbbé, gyorsabbá és olcsóbbá teszi az ügyintézést - jelentette be Varga Mihály a mai ülésről a Facebook-oldalára feltett videóüzenetben. A pénzügyminiszter úgy véli, hogy a gazdaságvédelmi operatív törzs eddig megvalósult 44 intézkedéséhez hasonlóan ezeket is rövid időn belül bevezetik.

Jóformán semmi újdonság nincs a javaslatok között

Ezek közül az egyik, hogy ahol elektronikus pénztárgép működik, lehetséges az elektronikus fizetés Ez 50-60 ezer új elfogadóhelyet jelent. Ez nem újdonság, hiszen már tavasszal döntött erről a kormány, törvény is van róla. A második pont, hogy kiterjesztik a banki e-ügyintézést, ami állítólag évi 2 millió ügyet érint, de ezen az úton már elindultak a bankok maguktól is. A harmadik pontként a földhivatalokba benyújthatók elektronikusan az iratok, ezzel évente 130 ezer eljárás egyszerűsödhet, ez a portál értékelése szerint már nagyon régi ígéret.

Díjmentessé válhat az értékbecslés ingatlanhiteleknél, ez az ügyek egyharmadát érintheti, esetenként 50-60 ezer forintos megtakarítást hozva. Ez sem újdonság, hiszen a Takarékbank elindított egy ilyen kezdeményezést nemrég. A közjegyzői közreműködés egyszerűsödik, gyorsul, ez az ígéret szerint ez évi 60-70 ezer ügyfélnek több tízezer forintos megtakarítást hoz. Ez sem újdonság, de nem biztos, hogy ugyanarra gondol a kormány és a közjegyzők.

Digitális dokumentumok bevezetéséről szól a hatodik pont, ami 6,5 millió bankszámlást érint. Ennek a részleteiről egyelőre nincs további hír, bár korábban volt arról szó, hogy az e-személyibe bekerülnek pénzügyi adatok is. Az biztos, hogy az elektronikus irányba történő elmozdulás a Magyar Bankszövetségnek is fontos, egy évvel ezelőtt számos javaslattal állt elő a szervezet, amelyek ezt szolgálnák.

Mi lesz a készpénzzel?

A bejelentés alapján úgy tűnik, mintha elutasították volna a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) kérését. A tegnapi Magyar Nemzet szerint a szervezet ügyvezető elnöke közölte: a kötelező elektronikus fizetés 2021. január elsejei határidejét módosíttatni szeretnék - a koronavírus miatti korlátozásokra hivatkozva.

A többi pont ugyan az ügyintézést a jövőben könnyebbé és olcsóbbá teheti, de egészen biztosan nem segítenek érdemben azoknak, akik a járvány miatt kerültek nehéz helyzetbe. Jót tesznek viszont a banki jövedelmezőségnek - jegyzi meg a portál. Az elektronikus ügyintézések erőteljesebb elterjesztése ugyanis szép profitot hozhatnak a pénzintézeteknek.

A pénzügyminiszter érvei között szerepelt, hogy a szinte mindenhol lehetővé tett elektronikus fizetés "több tízmilliárd forinttal" csökkenti a készpénzhasználatot. Fontos azonban megjegyezni, hogy a kormányzat a tranzakciós illeték és a díjmentes készpénzfelvételi lehetőség fenntartásával maga megy szembe az állítólag kívánatos iránnyal. Ezt a Magyar Bankszövetség is többször hangsúlyozta már.

Jelenleg a magyar bankok számlacsomagonként 10 ezer forinttal drágábbak versenytársaiknál a tranzakciós illeték miatt. A készpénzforgalommal kapcsolatos banki bevételek 70 százaléka kerül illeték formájában az államhoz. A jegybank által is támogatott olcsó csomagárazásnak a bankszámláknál ugyancsak a tranzakciós illeték a gátja. A bankoknak ezt ugyanis a díjmentes készpénzfelvétel után is ki kell fizetniük, ami összesen 25 milliárd forint.

A készpénzmennyiség elképesztő nagyságát részben a korrupció is okozhatja. Nem véletlenül kezdeményezte a bankszövetség egy évvel ezelőtti javaslataiban, hogy a "készpénzmentesítés" kapcsolódjon össze adóamnesztiával is.