Varga Mihály szerint a háborús hatások miatt továbbra is a rezsivédelem az egyik fókuszpont, de a büdzsé fontos láncszeme lesz a családtámogatás és a honvédelem, mint ahogy az extraprofitadók fokozatos kivezetéséről sem feledkeznek meg. 

A kormánydöntések után júniusban már a parlamentnek kell tárgyalnia, hogy júliusban el is fogadhassák a 2024-es költségvetést. A tárcavezető az Indexnek elmondta, hogy ezzel fennmaradna az elmúlt nyolc év gyakorlata, ami „bevált és működik, hiszen a háztartásoknak és a vállalkozásoknak is van fél évük felkészülni a következő évre”. 

Az idei költségvetés fő eleme a rezsivédelem volt, amit továbbra is garantálni tudnak a lakosságnak és a vállalkozások egy részének. A tárcavezető ugyanakkor tart tőle – „látva az orosz–ukrán háborút és az elhibázott brüsszeli szankciókat” –, hogy 

a jövő évi büdzsében is a rezsivédelemre kell helyezni a hangsúlyt, de az energiaszámla mellett fontos része lesz várhatóan a családtámogatások fenntartása, a honvédelem.

A pénzügyi tárcát tíz év vezető Varga Mihály szerint azt sem szabad elfeledni, hogy az extraprofitadót fokozatosan kivezetik, hiszen megígérték, „az ebben a formájában csak két évig marad fenn”. Elmondta azt is, hogy a bankrendszer és a gyógyszeripar adóterhét mindenképpen csökkenteni fogják.

Van, ahol gyors, van, ahol lassabb kivezetésre van kilátás

– fogalmazott a pénzügyminiszter.

A teljes interjú az Indexen olvasható.