Varga Mihály pénteken Debrecenben, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján azt mondta, hogy az idén csökken ugyan a növekedés üteme, de szerinte így is meghaladja majd az öt százalékot.

A gazdaságfejlesztés mellett a fogyasztói oldal határozza meg a gazdasági növekedést 2022-ben - tette hozzá az MTI tudósítása szerint.

A múlt évi teljesítmény azt is jelzi, hogy a "magyar gazdaság kiegyensúlyozottabb, mint gondoltuk", ha az egyik ágazat visszafogottabban teljesít, más ágazatok kompenzálják a kiesést - mutatott rá a miniszter.

Jó hírnek nevezte, hogy a kereskedelem és vendéglátás jól teljesít: utóbbi árbevétele ez év első hónapjában 32 százalékkal volt nagyobb, mint 2019 januárban.

Varga Mihály komoly eredménynek tartja, hogy kevesebb az álláskereső Magyarországon, de felhívta a figyelmet, hogy

új korszakra kell felkészülni, a jövőben más lesz a viszony a munkavállaló és a munkaadó között. A munkaerőpiaci igényekhez igazodva kell bővíteni a duális képzést, és növelni a felnőttképzésben részt vevők számát

- mondta.

Az energiaárak dinamikus növekedéséről úgy vélekedett, lesz visszarendeződés, de az árak nem mennek vissza a 2010-es évek végének szintjére. Szerinte erre egyebek mellett hangsúlyosabb klímavédelemmel lehet reagálni.

A magas inflációról szólva a pénzügyminiszter úgy fogalmazott, hogy az "nem átmeneti kisiklás", és új kihívást jelent. Az mondta, kétharmad része importált infláció, elsősorban az energiaárak emelkedése miatt. Megemlítette, hogy novemberben és decemberben 34 százalékkal nőttek a termelői árak Magyarországon.

A pénzügyminiszter arra figyelmeztetett, hogy "eltűnt az olcsó pénz a világban", a jövőben drágábban lehet majd hitelekhez jutni. Azt mondta "az MNB némi bizonytalanság után elindította a kamatemelési ciklust", az emelkedő kamatokra a vállalkozóknak is fel kell készülni.

A vállalkozások, különösen a kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) ellenálló képességének javítására kell törekedni - hangoztatta.