Varga Mihály jelezte, hogy gazdasági újranyitási akcióterv intézkedéseinek, a kifizetett kormányzati támogatásoknak köszönhetően 4-5 százalékos gazdasági növekedés lehet idén Magyarországon - írja szemléjében az MTI.

Emlékeztetett, 2020 kétarcú év volt a magyar gazdaság szempontjából is: az első két hónap a tervek szerint alakult, 4 százalék körüli növekedéssel, majd márciustól óriási visszaesés következett, amire a magyar gazdaságpolitika azonnal reagált a járvány hatásaival leginkább sújtott szektorok támogatásával, adócsökkentéssel, bértámogatással, a beruházások ösztönzésével.

QP | Quality Placement

A kormány célzottá tette a segítségnyújtását, hogy a legsérülékenyebb ágazatok, különösen a turizmus és vendéglátás megfelelő támogatást kapjon. Emlékeztetett rá, hogy a vendéglátósokat már tavaly tavasszal több százmilliárd forinttal segítették, hogy felújításokat hajthassanak végre, amíg zárva kell tartaniuk. A kabinet ezt követően a járvány második hullámában újra lehetővé tette az állami bértámogatást, aminek köszönhetően a munkavállalói bérek 50 százalékát a kormány biztosítja - közölte.

A kormány a járvány kitörése után is nagyon fontosnak tartotta, hogy ne álljanak le a beruházások, ezért körülbelül 4000 milliárd forint értékben segítette a különböző ágazatokban zajló felújításokat, kapacitásbővítéseket. Ez jelenti a reményt erre az évre, hiszen ezek a beruházások idén és a következő években hoznak eredményeket - tette hozzá.

Varga Mihály arról is beszélt, hogy a kabinet emellett adó- és járulékcsökkentéseket hajtott végre. Példaként említette a sérülékeny ágazatok terheinek elengedését és a szociális hozzájárulási adó mértékének további mérséklését, ami reményei szerint a jövőben is folytatódni fog. Most pedig a legsérülékenyebb kkv-k juthatnak akár 10 millió forintos, kamatmentes forráshoz. Ismertette, a kormány a GDP 1 százaléka körüli, mintegy 400 milliárd forintos költségvetési hiányt tervezett 2020-ra, a koronavírus-járvány miatt azonban ez 8-9 százalékra, több mint 5000 milliárd forintra növekedett.

Az elmúlt évek fegyelmezett és szigorú államháztartási gazdálkodása és az államadósság jelentős csökkentése mindennek ellenére azonban lehetővé tette, hogy a koronavírus-járvány kezelése közben nem lehetett költségvetési akadálya az emberéletek megvédésének és a gazdaság újraindításának - mondta Varga Mihály. A pénzügyminiszter közölte, tavaly az államadósság is növekedett, ugyanis a kormány nem engedhette meg magának, hogy emberéletek, vagy munkahelyek veszélybe kerüljenek.

Varga Mihály szerint fontos, hogy az államadósság devizaaránya nem változott, így az továbbra is 20 százalék alatt van, szemben 2010-zel, amikor még 50 százalék felett volt. Magyarország a gazdaság tavalyi teljesítménye alapján az uniós országok középmezőnyében helyezkedik el az 5-6 százalék közötti visszaeséssel. Voltak országok, ahol brutális mértékű visszaesés történt: Spanyolországban 11 százalék, Franciaországban 8 százalék feletti csökkenést mértek - tette hozzá.