A kifizetett támogatások kétharmada hazai költségvetési forrás. A városok részéről 260 projekt fogalmazódott meg, ezek közül 60 nagyobb közlekedési fejlesztés, 200 pedig az adott várost érintő helyi, lokális projekt - közölte a politikus.

A program keretében összesen 3500 milliárd forintnyi beruházásokra fogalmaztak meg "kérést" a városok, a helyi projektekre az összegből 1500 milliárd forint jut. Pécs fejlesztései is elérik a 100 milliárd forintos nagyságrendet, a projektek előrehaladása nagyon jó - mondta.

A baranyai megyeszékhely fejlesztései közül az egyetemi projektek haladnak előre a leglátványosabban.

Hoppál Péter, Pécs fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a város és az egyetem együttműködése "új dimenzióba" került, majd utalt arra, hogy a megyeszékhely MVP-s projektjei "nagyon erős egyetemfejlesztési lábbal" rendelkeznek. A politikus az egész dél-dunántúli térség legnagyobb kérdésének a gazdaságfejlesztést, illetve annak új formáinak megtalálását nevezte. A kulturális ágazatra térve Hoppál Péter a program eredményei között említette, hogy a pécsi Kodály Központ koncertterem és a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. finanszírozásába "beszállt a kormányzat".

Páva Zsolt polgármester az eseményen bejelentette: az eddigi elemeken felül 4 milliárd forintos új programpontként került be a pécsi közutak, járdák felújítását célzó projekt, valamint szintén 4 milliárdos forrás jut a MVP keretében elektromos buszok vásárlására.

Pécs rendelkezik egy élményfürdő-fejlesztési tervvel, amelynek megvalósítása során nem várt nehézségek jelentkeztek. Ez azonban "továbbra is élő, eleven, megvalósítandó program" - tette hozzá Páva Zsolt.

Az eredeti koncepció a város alatt vélelmezett melegvízforrásokra épített, azonban a próbafúrások nem jártak sikerrel. Ezért egy új terv keretében a várostól dél-keletre található, már meglévő fúrt kútból származó, vezetéken szállítandó 70 fokos vízzel látnák el a leendő létesítményt. A fürdőberuházás "akkor valósul meg, ha fenntartható (...), a mai számítások szerint erre pedig komoly esély van". A pécsi közgyűlés szeptember 20-án szavaz a beruházásról - jelezte.

Ezt már olvasta? Téved, ha azt hiszi, hogy olcsók a vidéki ingatlanok.

A kép forrása: Pixabay.