Amikor 2011-ben, a médiatörvény kapcsán támadást indítottak Magyarország ellen, még nem lehetett tudni, ki áll velünk szemben, de lengyel barátaink akkor is kiálltak mellettünk. Az azóta eltelt hat évben mi már szinte megszoktuk ezeket a támadásokat - idézi Hollikot az MTI.

Az Európai Bizottság már többször kilátásba helyezte Lengyelországgal szemben az uniós alapszerződés hetedik cikkelye szerinti eljárás megindítását. A varsói kormány ugyanis átalakította volna a politika által vezérelt testületekké az addig független bíróságokat, valamint azért mert szorosabb ellenőrzés alá vonták a közmédiát és korlátozták az alkotmánybíróság hatáskörét. Az EU szerint ezért Lengyelországban veszélyben van a jogállamiság.

Hollik utóbbiban látta meg a magyar-lengyel párhuzamot: szerinte a szövetségesek most ugyanazokat az értékeket védik, amelyek szerint mi is éljük az életünket. Az ellenséget is megtalálta egy diszkrét sorosozással, amikor azt mondta, nyilvánvaló, hogy azok támadtak, akik szerint a nyílt társadalom és az Európai Egyesült Államok kiépítésének legnagyobb gátja a büszke és erős nemzetállamok léte. A nyílt társadalom ugyanis egy olyan cél, amelyet a magyar származású milliárdos, a kormány céltáblája, a 86 éves Soros György is támogat.

"A mi világnézetünk és az ő világnézetük között az a különbség, hogy míg az egyik, a nyílt társadalom eszméjének utópiája egy ki nem próbált utópia, a miénk, a másik pedig egy józan észre, az elmúlt kétezer év keresztény hagyományára és a keresztény emberképre alapuló világnézet" - fogalmazott az országgyűlési képviselő az MTI szerint, aki még elmondta, hogy a magyarok és a lengyelek meg akarják őrizni nemzeti identitásunkat, ezért nem kérnek a multikulturalizmusból.

A politikus szerint ha demokráciát akarunk, akkor a nemzetállamokat is akarnunk kell, "mert afölött nem a népakarat érvényesül, hanem valami egészen más".

A címlapkép forrása: MTI Fotó/Kovács Attila.