Hatezer milliárd forintot szánnak a következő években vasútfejlesztésre, a források kétharmadát a vasúti infrastruktúra korszerűsítésére, egyharmadát pedig az úgynevezett “gördülő állomány”, vagyis a vasúti kocsik minőségi cseréjére fordítanák – mondta a Járműipar szerint Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára Kőszegen a Homlok Építő Zrt. által rendezett gépbemutató szakmai napon.

A politikus elmondása szerint a következő 10-15 évben a közlekedésfejlesztés középpontjában egyértelműen a vasútfejlesztés áll majd, a beruházásokkal versenyképesebbé, kényelmesebbé és gyorsabbá válik a hazai vonatközlekedés.

Mosóczi azt is közölte, hogy a fejlesztések kiemelt célja a vasúthálózat minőségének, teherbíró-képességének és biztonságtechnikájának javítása, amely a vasútépítésre szakosodott építőipari cégek számára ugyanakkor komoly lehetőséget ad a vasútprogram megrendelés-állományuk növelésére.