A kollégiumokat, diákotthonokat egészséges, tüneteket nem mutató, magukat egészségesnek érző, lehetőség szerint a koronavírus elleni védettségüket igazoló személyek vegyék igénybe

- ez a kissé homályos megfogalmazás szerepel abban a járványügyi javaslatcsomagban, amelyet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) küldött ki az egyetemeknek és főiskoláknak a hét elején az oktatási szakportál szerint. A dokumentumból derül ki: a felsőoktatási intézményeknek lehetőségük van arra, hogy védettségi igazolványhoz kössék a kollégiumi beköltözést. Budai Marcell, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) sajtófőnöke korábban az ATV-nek elmondta, hogy minden egyetem maga dönt arról, hogy milyen korlátozásokat vezet be, már számolt azzal, hogy lesz intézmény, ami védettségi igazolvány felmutatását teszi kötelezővé.

Több egyetem már így is tett a kollégiumi férőhelyek elosztásakor: a Semmelweis Egyetem, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem is. Máshol nem kötelező, de erősen ajánlott az oltottság: az Óbudai Egyetem kollégiumaiba a folyamatosan bent lakóknak nem kell védettségi igazolvány, de "ajánlott", ahogy Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem gödöllői kollégiumainál is ez a helyzet. A győri Széchenyi István Egyetem kollégiumaiba szintén beköltözhetnek azok a hallgatók, akik nem oltatták be magukat, viszont – olvasható az egyetem oldalán – „a koronavírus-járvány elleni védekezés érdekében szeptembertől visszavonásig a hallgatói vendégfogadás szünetel, éjszakai vendégfogadásra („bentalvós”) nincs lehetőség”.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem is engedi az oltatlanok beköltözését: de „bármilyen légútibetegség-tünet megjelenése esetén az eset tisztázásáig a betegszobát kell igénybe venni” a hallgatóknak óvintézkedésből. 

A kollégisták helyzete Budapesten nem egyszerű: a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alatt többük nem foglalhatja el a szállását, azt át kell engednie a zarándokoknak. Számukra viszont engedélyezett a hibrid oktatásban digitális eszközzel való részvétel.