Az Országgyűlés első őszi ülésén megválasztja az új tagot, amellyel helyreáll az MT törvényes működése - mondta a lapnak Bánki Erik fideszes képviselő, a parlament gazdasági bizottságának elnöke.

A politikus szerint jelenleg ugyan négy külsős és négy belsős tagból áll a tanács, ez technikailag kezelhető állapotot jelent. A testület azután lett foghíjas, hogy Bártfai-Mager Andreát kormánybiztossá nevezték ki, és a parlamentnek ekkorra már lezárult az ülésszaka, ezért nem lehetett azonnal új tanácstagot kinevezni. Mióta a külsős Bártfai-Mager távozott, az üléseken az egyik belső tag nem szavazott

Az új tag kilétéről nagyon kevés tudható, Bánki elmondása szerint személyéről még nem egyeztetett a bizottság, a Fidesz-frakció legkorábban a szeptemberi kihelyezett ülésén foglalkozik a kérdéssel. Korábban a sajtóban felmerült, hogy Kandrács Csaba lenne a visszatérő kiszemelt. Kandrács már volt MT-tag, onnét a jegybank által létrehozott Mark Magyar Reorganizációs és Követeléskezelő Zrt. vezetői pozíciójába került, majd nemrég újból visszatért az MNB-be, ezúttal piacfelügyeleti feladatokkal, a pénzügyi szervezetek felügyeletéért felelős ügyvezető igazgatóként. A lap szerint Kandrács visszatérése a tanácsba nem valószínű, mert jól bevált új pozíciójában.

QP | Quality Placement