A Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) szerint a végintézkedések számának növekedése immár többéves tendencia, ami azt jelzi, hogy az utóbbi években elkezdett kialakulni egy végrendelkezési kultúra Magyarországon.

Míg a rendszerváltás környékén nem volt miről végrendelkeznie az emberek túlnyomó többségének – hiszen egy lakáson, egy autón és esetleg egy nyaralón kívül jellemzően nem volt vagyonuk –, addig az elmúlt három évtizedben megerősödött a középosztály és létrejött egy jelentős vállalkozói réteg, amelynek tagjai már sokszor előre, tudatosan megtervezik vagyonuk átörökítését.

Végrendelet: mikor és hogyan kell megírni, mire érdemes nagyon figyelni?

Vannak esetek, amikor felesleges végrendelet írni, de amikor mégis szükség van rá, akkor pár dologra oda kell figyelni. Iránytű a jogvédelmi szakértőtől. Bővebben>>>

Több kapcsolatból született gyermekről, élettársról gondoskodnak

Sokan az élethelyzetük, családi állapotuk miatt rendelkeznek előre a vagyonuk sorsáról: a végrendelkezők között gyakran vannak, akiknek több kapcsolatukból is született gyermekük, ezért mindenképpen rendezni szeretnék a vagyoni viszonyokat, hogy a halálukat követően az örökösök között ne merüljön fel öröklési jogi vita.

A MOKK gyakori jelenségnek nevezte az is, hogy élettársak végrendelkeznek egymás javára, ugyanis ők a törvényes öröklési rend szerint nem örökölnek egymás után, így még a közösen lakott ingatlanra sem illeti meg őket haszonélvezet. Az is előfordul, hogy valaki ugyan a törvényes örököseinek szánja vagyonát, de a törvényi szabályozástól eltérő arányban.

Mikor szükséges változtatni az érvényes végrendeleten?

Ha valakinek már van érvényes végrendelete, majd a vagyoni körülményei vagy családi helyzete megváltozik, érdemes átgondolnia, nem szükséges-e módosítania a korábban tett végrendeletét.

  • Leggyakrabban azok változtatják meg azt, akiknek gyermekük, unokájuk születik vagy megromlik a viszonyuk valamelyik végrendeleti örökösükkel.
  • Akkor is gyakori a végintézkedés módosítása, ha valaki új lakást vagy egy nyaralót vásárol, vagy más jelentősebb vagyontárgyat szerez.

Hogyan kerülhető el a vita és pereskedés?

A MOKK azt javasolja, hogy aki például új írásbeli magánvégrendeletet készít, a korábbit kifejezett nyilatkozattal vonja vissza, sőt, lehetőleg fizikai értelemben is semmisítse meg.

Ha több végintézkedés is előkerül a hagyatéki eljárás során, abból – a tapasztalatok szerint – szinte mindig vita és pereskedés lesz, így hosszú hónapokig elhúzódhat a hagyaték átadása.

Felhívták a figyelmet arra, hogy ha valakinek európai uniós tagállamban van vagyona, akkor abban a tagországban érdemes végrendeletet készítenie, ahol a szokásos tartózkodási helye van, mert főszabályként annak a tagállamnak az öröklési szabályait veszik majd figyelembe, és ott is folytatják majd le a hagyatéki eljárást.

Kétféleképpen lehet örökölni

Örökölni kétféleképpen lehet: végintézkedéssel vagy a törvényi rendelkezések alapján. Amennyiben az örökhagyó után végintézkedés maradt, akkor az öröklés rendjét ez határozza meg.

A közjegyzők tapasztalatai alapján a végrendeletek többsége házilag készül, míg kisebb része jogász, közjegyző vagy ügyvéd közreműködésével.

Az örökhagyók többsége egyszer készít végrendeletet, de az is egyre gyakoribb, hogy valaki folyamatosan módosítja, aktualizálja a végakaratát.