Nyilván kényszerű, de ügyes lépés volt, hogy a vendéglősök az első pillanatoktól ráálltak az elvitelre a zárások, illetve a nyitva tartás korlátozásainak hónapjaiban. Ma is számos vendéglőben kijelölt helyük van a futároknak, ahol soron kívül a kezükbe nyomják az otthonra (vagy éppen a munkahelyre) rendelt ételt, és már tekerhetnek is vele. De a vendéglős piac oldaláról nézve nekik ez azért kevesebbet hoz a konyhájukra a kelleténél.

A vendég még mindig óvatos, még jó, a SZÉP-kártya zsebeit egybenyitották, ez azért lendít a vendéglőkön, hiszen a juttatásból eddig részesült dolgozók a vendéglős zsebből szakították a legtöbbet régebben is, ami több rendelést hoz.

A külföldi vendégek hada azonban továbbra is nagyon hiányzik - írja a blokkk.com kereskedelmi szakblog. A drágulás pedig a vendéglőket sem kíméli, ráadásul jó néhány étterem számára végzetes döfés lehet a felfutó negyedik hullám, bár még vendéglős korlátozás nincs, de bármi, és a vendégek óvatossága nagyon is érződik.

Az idei júniustól már több pénz hagytak a vendéglőkben, mint a járvány előtt 2019 azonos hónapjában. A jó sorozat csak erősödött a nyári hónapokban, de a szeptember is húzósabb maradt.

Sőt, a heti monitoros statisztika, az online pénztárgép adatai szerint az októbert követően november első fele is 11-12 százalékos többletet hozott a vendéglők konyhájára, 2019 azonos őszi hónapjához képest. Így a vendéglátás a hagyományosan legerősebb nyári hónapjai után bevételben már túllépte a járvány előtti szintet (a vendéglős csúcs júliusra, augusztusra esik, a boltokkal szemben nem az év végére.)

Veszteség azért így is felbukkan a mérlegben, az első két negyedév 193 milliárd forintos piacvesztése október végére 140 milliárdra csökkent.

Bevételek a vendéglátóiparban
1. negyedév2. negyedév3. negyedév1-3. negyedévoktóber
20191973734241094128
202028118437584099
2021176301462939143
2021/2019-121-7238-15515
milliárd forint, folyó áron, *október: heti monitor
Forrás: KSH

A piac-, bevételvesztések miatti legnagyobb baj az - és ezért nem is tudott újranyitni jó néhány vendéglő . hogy a költségeiket (például a drágább alapanyag, munkabér, rezsi) a bevételek nem fedezik és a korábbi veszteségeket is görgetik maguk előtt.

A vendéglátózást is nyomta a drágulás, így mennyiségben (volumenben, adagban, korsóban) számolva kisebb a felzárkózás üteme, a nyári-őszi hónapokban is csak közelítette a járvány előtti szinteket.

A január-október hónapokban mennyiségben, volumenben együttesen nézve még mindig ötödével elmarad a vendéglős piac a járvány előtti szinttől (2021 első öt hónapjában harmadát vesztette el volumenben a vendéglátó piac).