A pénzügyminiszter szerint a kormány nem zárkózik el a 2009. évi költségvetés új változatának további módosítástól. Nincsenek tabuk - mondta Veres János. Hozzátette: a döntéseknél a foglalkoztatás, a tabuk nélküli államháztartás-átalakítás, a stabilitás a legfontosabb szempont. A világban és Európában nem ért véget a pénzügyi válsággal kapcsolatos fejlemények sorozata, ezért Magyarország is további lépéseket fog tenni - közölte a pénzügyminiszter.

Az IMF-fel való tárgyalásokról Veres János azt mondta: hazánk mindent megtesz azért, hogy az Európai Unióval és más nemzetközi szervezetekkel erős, stabil hátteret teremtsen, amely ahhoz kell, hogy "akik Magyarországgal szemben akarnak spekulálni, azok lássák, nem csak egy 10 milliós országgal, hanem egy nemzetközi közösséggel állnak szemben".

Arra a kérdésre, hogy készül-e a jövő évi költségvetés harmadik változata, Veres János azt válaszolta: a folyamatosan változó helyzetben folyamatosak a számítások azért, hogy a leginkább stabil, megalapozott, konzervatív tervezésen nyugvó 2009. évi költségvetésről tudjon majd az Országgyűlés dönteni. "Ha úgy ítéljük meg, hogy a környezet érdemben változik, akkor a parlamenti vita során is lehetséges, hogy a költségvetés új változatát is módosítjuk, ettől nem zárkózunk el, nincsenek tabutémák" - fogalmazott a miniszter.

Bajnai Gordon gazdasági miniszter arról beszélt, hogy szigorú, tabuk nélküli költségvetésre van szükség. A gazdasági miniszter szerint a miniszterelnök a keddi ötpárti egyeztetésre már konkrét javaslatokkal érkezik. Bajnai Gordon az IMF-fel kötendő készenléti hitel-megállapodásról azt mondta: még a héten megszülethet a megegyezés.