Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Schanda Tamás a Facebookra feltöltött videójában elmondta, a kormány célzott támogatási programokkal, a munkafeltételek javításával bővíti a hazai kutatók számát. Míg 2010-ben csak 31 ezer kutató dolgozott Magyarországon, addig tavaly már több mint 62 ezer - írja az MTI.

A magas hozzáadott értékű, tudásalapú foglalkoztatás térnyerését a vírusválság sem fogta vissza, sőt, inkább felgyorsította. A legtöbb új munkahely a tartós versenyképességet megalapozó ágazatokban, köztük az IT szektorban jött létre - hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Az egyetemek kiemelt szereplői az innovációs rendszer működtetésének, nem véletlen, hogy a kormány a felsőoktatási intézményeket állítja a kutatóhálózat középpontjába. Az egyetemek K+F kiadásai és beruházásai először múlták felül a 100 milliárd forintot.

A kormány által megfogalmazott stratégiai jövőkép szerint a kutatás-fejlesztési források bruttó nemzeti össztermékhez viszonyított arányát 3 százalékra kívánja emelni 2030-ra - közölte Schanda Tamás. "Folytatjuk, amit elkezdtünk, mert a nemzeti kormány elkötelezett a kutatási és innovációs kapacitások erősítése és a gazdaság fejlesztése mellett."