Egy vállalkozás 55 kilométeres sebességgel száguldozó, több mint négy méter hosszú, üresen is 375 kilogramm súlyú elektromos jetskiket akar a Balatonra telepíteni. Az Econix Kft.-hez, illetve a céget birtokló SMC-HVK Kft.-hez kötődő személyek tavaly augusztus elején mutatták be az általuk tervezett, készített járművet, amit egy rájafajról, a narkeról neveztek el.

A regionális portál szerint a lépést különösen veszélyessé teszi, hogy általános sebességkorlátozás hiányában akár azon, a partoktól 500 illetve ezer méterre terjedő vízfelületen is maximális sebességgel száguldozhatnak, ahol egyébként a jogszabályok szerint szabadon lehet úszni, fürödni, fürdő eszközt használni. A szabályok egyedül a hivatalosan kijelölt strandok bójákkal lehatárolt területén zárja ki az ilyen, kisgéphajóként vizsgáztatott eszközök használatát.

A Balatonon még a hetvenes évek közepén korlátozták a motorcsónakok használatát. A jelenlegieknél legalább háromszor gyorsabb eszközök megjelenése halálos kimenetelű baleseteket is okozhat.

A Balaton Fejlesztési Tanács több hónapon át zajló előkészítés után, februári ülésén úgy foglalt állást, hogy "a felvetett félelmek egyelőre semmiféle tapasztalattal, vagy gyakorlattal sem támaszthatóak alá. Ez ügyben tehát a célok kitűzése, pontosítása nélkül a jogszabályokhoz történő hozzányúlás be nem látható következményekkel járhat."

A másik helyi szervezet a Balatoni Szövetség novemberi ülésén Balassa Balázs elnök a Nők a Balatonért Egyesület tiltakozó petíciójához csatlakozva jelentette be, hogy kikéri a tagok álláspontját a kérdésről. Az elnök által felkért szakértő, Deák István okleveles hajóskapitány az ilyen eszközök szabályozására egyik lehetőségnek a teljes tiltást tartja. Amennyiben viszont nem a teljes tiltás mellett történik állásfoglalás, a szakember jelentős korlátozásokat javasol.

A fonyódi ülésen hozzászóló polgármesterek egy része az elektromos jetskik teljes tiltása mellett érvelt, de néhányan voltak olyanok is, akik a megfelelő helyen kialakított zárt pályás használatot el tudnánk fogadni a szakértői javaslat szerint. Az egyértelműen legalább keményen korlátozó álláspontok ellenére végül ilyen határozat nem született.

Ezzel tehát szabad maradt az út ahhoz, hogy a gyártás, vásárlás ütemében egyre több elektromos jetski jelenjen meg a Balatonon az idei szezontól. Az elektrojet "sikere" egyben lökést adhat más, hasonló eszközöknek, illetve azok hivatalos elfogadásának - értékel a balatontipp.hu.