Az ügyészség eredményesen fellebbezett az ukrán kapitány letartóztatásának három hónappal történő meghosszabbítása érdekében. A másodfokú bíróság az ügyészi fellebbezés alapján a gyanúsított letartóztatását egy helyett három hónappal hosszabbította meg - írja közleményében a Fővárosi Főügyészség.

A hajóskapitány ellen vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó, gondatlanságból elkövetett veszélyeztetésének vétsége mellett segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt folyik eljárás. A férfit már egyszer szabadon bocsátották, de később a Kúria mondta ki, törvénysértő volt az alsóbb fokú bíróságok döntése, hogy óvadékot engedélyezett a 28 halálos áldozatot követelő dunai hajóbaleset miatt meggyanúsított hajóskapitány ügyében.

Jelenleg még zajlik a nyomozás, amely szerint a Hableány sétahajó sem felelt meg a víziközlekedés szabályainak, valamint a Viking Sigyn túrahajó is szabálytalanságokat követhetett el. Az első szakértői véleményeket, mind az ügyészség, mind a védelem, mind a Hableányt üzemeltető Panorama Deck Kft. támadja. A május végi baleset egyik áldozatát még mindig keresik.