-Fel kell készülni a kamatemelésre – mondta a Reutersnek adott, a Portfolio által szemlézett interjúban Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke.

Virág látszólag egy jelentős fordulatnak ágyaz meg a jegybank politikájában, amivel többek között azt is bejelentette, hogy a jegybank hamarosan elkezdi a válságmenedzsment eszközeinek kivezetését. Egyes eszközök gyorsan kikerülhetnek az eszköztárból, mások csak fokozatosan.

Virág szigorításra utaló nyilatkozatai azután hangzottak el, hogy áprilisban a várakozásokat is meghaladó, 5 százalék feletti szintre ugrott az infláció. Ez jócskán kívül van az MNB 3 százalékos céljához szabott plusz-mínusz 1 százalékos tűréssávon. Eddig az MNB azt kommunikálta, hogy a tavaszi hónapokban kalkulálható a magasabb inflációs érték, ez azonban ideiglenes, és év végére a toleranciasávon belüli értékek lesznek.

Mikor?

Egyes közgazdászok szerint viszont több tényező utal arra, hogy egyáltalán nem süllyed vissza az árszínvonal, és a kamatemelés felemlegetésével már látszólag a monetáris tanács is hasonló forgatókönyveket mérlegel.

Virág elmondása alapján az MNB most a megelőzést fontolgatja, ami akár már májusra is elképzelhetővé teszi a 0,6 százalékos alapkamat, vagy a jegybanki piacirányításban sokkal fontosabb egyhetes betét 0,75 százalékos kamatszintjének megemelését, amennyiben ezt látja szükségesnek, a rövid lejáratú kamatok kiigazításához.

Valószínűbb, hogy a bejelentés, egyben az új, a korábbival szembeforduló iránymutatás még júniusig várat magára. Ekkor publikálja legújabb negyedéves inflációs jelentését az MNB, és hagyományosan ehhez a publikációhoz kötik a fontosabb szakpolitikai fordulatokat.

Az interjú megjelenését követően 352-es szintekre erősödött a forint az euróval szemben.