A Magyar Nemzetben szombaton megjelent interjúban a Koronavírus-kutatási Akciócsoport vezetője azt mondta, már borítékolható, hogy Európában a delta variáns idézi elő a következő járványhullámot, ami az elsőnél biztosan erősebb lesz.

Jakab Ferenc úgy véli: egyértelműen van ok az aggodalomra. Azt lehet látni, hogy még ott is emelkedésnek indult a fertőzésszám, ahol viszonylag magas az átoltottság, például Izraelben vagy az Egyesült Királyságban - mutatott rá.

QP | Quality Placement

A professzor szerint előrejelezhető, hogy Európában a delta va­riáns idézi majd elő a negyedik hullámot, és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is erre figyelmeztet.

Tehát senkinek ne legyenek hiú ábrándjai, hogy ezt a járványt leküzdöttük, maximum most fellélegezhetünk egy kicsit.

Magyarországon valóban magas az átoltottság aránya, de vannak, akiknek még semmiféle védettsége nincsen. Ők elég jelentős százalékát teszik ki az ország lakosságának ahhoz, hogy a járvány negyedik hullámát elindítsák - jelentette ki Jakab, aki szerint arra lehet számítani, hogy a negyedik hullám komolyabb lesz az elsőnél, viszont gyengébb a harmadiknál. De azt is biztosra veszi, hogy "meg fogjuk érezni".

A professzor szerint ősz előtt elérheti Magyarországot a negyedik hullám, így kis szerencsével "az augusztust még megússzuk".

Azt is valószínűsítette, hogy a következő hullám már jobban fogja érinteni a fiatalabbakat, ami részben azzal magyarázható, hogy az ő populációjukban alacsonyabb az átoltottság.

Mindenképpen kijelenthető, hogy az oltottak nagyobb biztonságban vannak az oltatlanoknál, hiszen esetükben a betegség nem olyan súlyos lefolyású. A fertőzési láncot viszont egyetlen módon lehet megakadályozni: vakcinabeadással - hangsúlyozta Jakab Ferenc.