Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Waberer's a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétette, hogy kedden a BDPST Csoporthoz tartozó Merkport Zrt. mint vevő és a HIGH YIELD Vagyonkezelő Zrt. mint eladó adásvételi szerződést kötöttek a Waberer's 4.048.476 darab törzsrészvényre, amely a társaságban 22,88 százalékos tulajdonosi részesedést testesít meg.

Meghatározó tulajdonos lesz

A tranzakció sikeres lezárása esetén a vevő részesedése 49.64 százalékra növekszik a tőzsdei társaságban, a közlemény szerint a tranzakció lezárásához szabályozási engedélyekre van szükség, többek között a Waberer’s International Nyrt. által közvetlenül irányított Wáberer Hungária Biztosító Zrt. feletti tulajdonosi arányváltozáshoz kapcsolódó biztosítás felügyeleti engedélyre.

A névadó második kivonulása

Önmagában is érdekes egy cégnél, ha a részvények közel negyedének birtokosa változik, itt azonban széles körben ismert személyek állnak a szerződést kötő cégek mögött. A High Yield vagyonkezelő Zrt. mögött Wáberer György áll, aki a cég korábbi nagytulajdonosa és egyben névadója. Különös érdekesség, hogy Wáberer György még a tőzsdére vezetés előtt eladta részesedését, ezért volt nagy kockázat az 5000 forint fölötti árfolyamon való részvényjegyzés: a céget legjobban ismerő ember távozott a fedélzetről.

A cégnek nem is ment jól a tőzsdére vezetés után, árfolyama összeomlott, jóval 1000 forint alatt is járt. Ekkor került sor újabb tulajdonosváltásokra, melyek során Wáberer György visszavásárolta korábbi cége részvényeinek egy részét, így került tulajdonába a most eladásra kerülő csomag. A befektetőknek tetszett, hogy az egykori tulaj visszatér, visszatért a bizalom, és jelentős árfolyamemelkedésre került sor, a részvény 2000 forint fölé kapaszkodott.

De ki is a vásárló?

Időközben több tulajdonosváltás is történt, ezek során jelent meg a tulajdonosi körben BDPST Csoporthoz tartozó Merkport Zrt. A BDPST tulajdonosa pedig nem már, mint Tiborcz István, a miniszterelnök veje. Érdekes kérdés, hogy Wáberer újbóli távozása után a cég megtartja-e eddigi nevét. A cégben egyébként 19,1 százalék a közkézhányad, vagyis ennyit birtokolnak 5 százalék alatti tulajdonosok, ezek a papírok forognak ténylegesen a tőzsdén.