Adam Szubin, a terrorizmus elleni harcért és pénzügyi hírszerzésért felelős pénzügyminiszter-helyettes közleményben jelentette be a kormányzati döntést. A kommüniké szerint a döntés célja, hogy az eddiginél is jobban elzárja Phenjant a nemzetközi pénzügyi rendszertől.

A mai döntés újabb lépés annak érdekében, hogy elvágjuk a banki kapcsolatokat Észak-Koreával, s elvárjuk, hogy valamennyi kormányzati és pénzügyi hatóság hasonlóképpen cselekedjen - fogalmaz a közleményben a miniszterhelyettes. A várható intézkedések - melyek kidolgozása folyamatban van - pénzmosás helyszíneként jelölik meg Észak-Koreát, és drasztikusan korlátozzák annak lehetőségét, hogy a külföldi pénzintézetek tranzakciókat bonyolíthassanak le az ázsiai országgal.

Észak-Koreát már eddig is nemzetközi szankciók egész sora sújtotta, melyeket idén márciusban tovább szigorítottak, miután Phenjan újabb kísérleti atomrobbantást hajtott végre és ballisztikus rakétát lőtt ki. Az újabb amerikai intézkedések célja részben az, hogy pontosan felmérjék, hogyan használ fel Phenjan pénzintézeteket arra, hogy tömegpusztító fegyvereket és ballisztikus rakétákak fejlesszen ki és terjesszen.

Alapvető, hogy mindent megtegyünk annak érdekében, hogy Észak-Korea ne vezethesse félre a világ pénzügyi intézményeit - hangsúlyozta közleményében Adam Szubin.